vádemelés

2019.08.30. 16:45

Késelés lett a kártyaparti vége

A Nógrád Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 21 éves Nógrád megyei férfival szemben, aki egy veszekedés során oldalba szúrta ismerősét.

Forrás: Shutterstock

A vád szerint a férfi és két barátja február 1-jén egy kirándulásról tartottak hazafelé, miközben egy pásztói élelmiszerüzletbe betérve szeszes italokat vásároltak, majd mindannyian hazamentek. Az este folyamán azonban ismét találkoztak a későbbi sértettnél, aki egy közös ismerősükkel otthonában tartózkodott. A vádlott és egyik barátja a lakásból 21 óra körül távozott, mivel a többiek kártyázni kezdtek.

Miután a kártyázást befejezték, a sértett a kártypartnerével együtt szintén távozott a lakásából és a vádlott házához ment, ahol az ajtón dörömbölve felébresztette őt. A férfi beengedte, majd mindketten a konyhába mentek, ahol az erősen ittas sértett kiabálva számon kérte a vádlotton, hogy miért ment el köszönés nélkül tőle. A vádlott többször felszólította barátját, hogy hagyja el a lakást, azonban ő ennek nem tett eleget, hanem tovább folytatta a kiabálást, és még egy befőttes üveget is földhöz vágott.

A házigazda ekkor magához vett egy konyhakést és a vele szemben álló sértettet a jobb oldalán megszúrta. A férfi a bántalmazás következtében életvesztélyt eredményező sérülést szenvedett.

Az elkövető a cselekménye után a sértettet saját személygépkocsijával kórházba akarta szállítani, azonban – mivel a férfi állapota útközben rosszabbodott – értesítette a mentőt, amely átvette a sértettet. A vádlott ezt követően visszament a lakásába, ahol az elkövetéshez használt kést becsomagolta és a közeli szántóföldön eldobta.

A Nógrád Megyei Főügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta vádiratában.

Forrás: Nógrád Megyei Főügyészség

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában