eljárás

2019.05.21. 16:14

Katalizátorokat jöttek lopni Nógrádba a Pest megyei tolvajok

A pásztói nyomozók egy férfit és egy nőt hallgattak ki gyanúsítottként.

Fotó: police.hu

A Pásztói Rendőrkapitányság lopás bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy erdőkertesi férfi és egy isaszegi nő ellen.

A nyomozás adatai alapján a 28 éves férfi február 10. és május 14. között különböző napszakokban az ország több településén – Salgótarjánban, Gyöngyösön, Jobbágyiban és Vácon – összesen nyolc parkoló autó katalizátorát vágta le és lopta el. A bűncselekmények közül Jobbágyiban egy, Salgótarjánban a négy esetből három lopásnál a férfinak segítséget nyújtott a 29 éves élettársa is. A tolvajok a helyszínekben sem válogattak: ipari létesítmények vagy kórház előtt parkoló járművekről éppúgy loptak, mint iskola előtt álló autókról.

A pásztói nyomozók a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársaival együttműködve a széleskörű adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeképpen beazonosították és a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit és nőt. A rendőrök a tolvajokat – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, majd előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet a Salgótarjáni Járásbíróság a férfi esetében elrendelt, míg társa szabadlábon védekezhet.

A hatóság az ügyben országos koordinációt folytat, mely során a továbbiakban azt is vizsgálja, hogy a gyanúsítottak az ország egyéb területén élő sértettek sérelmére követettek-e el hasonló jellegű bűncselekményt.

Forrás: police.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!