rajtaütés

2019.05.31. 08:01

Kábítószer-kereskedőkre csaptak le a rendőrök Salgótarjánban

Két férfit és egy nőt vettek őrizetbe a salgótarjáni rendőrök.

Fotó: police.hu

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának, illetve a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztályának segítségével május 29-én a hajnali órákban lakásán fogtak el két férfit és egy nőt, akik a beszerzett információk alapján új pszichoaktív anyaggal és kábítószerrel kereskedtek.

A nyomozók a rajtaütés után a gyanúsítottak lakásán és tartózkodási helyeiken, összesen hat ingatlanban tartottak kutatást. Ennek során az ingatlanokban közel bruttó 440 gramm, különböző – kristályos, por, növényi törmelék – állagú anyagot találtak, melyek kábítószergyorsteszttel történő vizsgálata különféle új pszichoaktív anyag, illetve kábítószer jelenlétét mutatta ki.

Ezen kívül találtak még több, a kábítószer értékesítéséhez, fogyasztásához használatos eszközöket, nagy összegű készpénzt és a kábítószer, új pszichoaktív anyag értékesítéséből befolyt pénzösszegből vásárolt gépjárműveket, ékszereket, nagy értékű televíziókat, melyeket a hatóság tagjai szintén lefoglaltak.

A rendelkezésre álló adatok alapján K. Dániel 26 éves, valamint édesanyja, az 50 éves B.-né R. Irén – jelenleg abasári lakos – akkor még közös salgótarjáni ingatlanában, továbbá a férfi 32 éves rokona, K. Ferenc a korábbi tartózkodási helyén 2018 novemberétől több személy részére értékesített különféle új pszichoaktív anyagnak minősülő port, valamint mefedron tartalmú kábítószert.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság a 26 éves és 32 éves férfi, valamint az 50 éves nő társuk ellen – őrizetbe vételük mellett – kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés, valamint kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja, míg a 26 éves férfi ellen kábítószer birtoklása megalapozott gyanúja miatt is eljárást folytat. A hatóság tagjai előterjesztést tesznek a két férfi és a nő letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségen.

Forrás: police.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!