szabálysértés

2019.05.27. 11:21

Jogsi és forgalmi nélkül közlekedett egy mátraverebélyi férfi

Egy 34 éves férfit értek tetten a bátonyterenyei rendőrök.

Fotó: Shutterstock

Forrás: Shutterstock

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság járőrei május 25-én 20 óra 22 perckor a 21-es számú főúton, Bátonyterenye külterületén ellenőriztek egy személygépkocsit és annak vezetőjét. A rendőrök a sofőr igazoltatása során megállapították, hogy a 34 éves férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, mivel a Pesti Központi Kerületi Bíróság a gépjárművezetéstől 2020. június 12-ig eltiltotta. A jármű adatainak ellenőrzése alkalmával megállapítást nyert az is, hogy annak forgalmi engedélye lejárt.

A rendőrök a mátraverebélyi férfit a rendőrkapitányságra előállították, vele szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt – őrizetbe vétele mellett – gyorsított bírósági eljárást kezdeményeztek, valamint az egyéb közúti közlekedési szabálysértések elkövetése miatt ellene szabálysértési feljelentést tettek.

Forrás: police.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!