20°
23°
12°

Négy év fegyházat is kaphat a buszsofőrnőt fenyegető nógrádi férfi

A Salgótarjáni Járási Ügyészség 2018. áprilisában emelt vádat folytatólagosan elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt egy többszörös visszaeső férfi ellen, most fellebbezést jelentett be az elsőfokú ítélet ellen.

Az ügy vádlottja, egy 40 éves férfi rendszeresen utazott a nógrádi megyeszékhely és az egyik kistelepülés közötti helyközi autóbuszjáraton, amelyen egy női gépkocsivezető dolgozott.

2017. év tavaszától néhány ízben ittasan, utazásra alkalmatlan állapotban akart a buszra felszállni, és miután a gépkocsivezető ezt számon kérte, a vádlott egyre dühösebb lett rá.

2017. június 5-én a vádlott azért kezdte szidalmazni és megöléssel fenyegetni a gépkocsivezető nőt, mert ittasan nem engedte felszállni, és nagy testű harci kutyáját póráz és szájkosár nélkül magával vinni a buszra. A nő a segítségére siető kollégái közbelépésével tudott a járműről lemenekülni, és sokkos állapota miatt az autóbuszjáratot sem tudta teljesíteni.

Két hónappal később, 2017. augusztus 16-án az egyik délutáni járaton ismét megjelent a vádlott, ordítva újra szidalmazni kezdte a nőt, ismét megöléssel fenyegette, sőt megvárta azt a késő esti járatot, amit a nő vezetett. A vádlott ekkor a buszt annak indulási helyén várta, és amint meglátta a járműhöz közeledő gépkocsivezetőt szidalmazni kezdte, veréssel fenyegette, és közben felugrott a már kinyitott járműre, ahonnan a biztonsági őr húzta le.

A vádlott magatartásával az autóbusz vezetőjét akadályozta a feladatkörének ellátásában, és folyamatosan félelmemben tartotta őt, ezért az ügyészség folytatólagosan elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat ellene, és rá, mint többszörös visszaesőre fegyházbüntetés kiszabását és közügyektől eltiltását indítványozta azzal, hogy a vádlott a szabadságvesztésből feltételes szabadságra sem bocsátható.

A Salgótarjáni Járásbíróság most meghozott első fokú ítéletével a férfit 1 év 6 hó börtönbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ítélettel szemben a Salgótarjáni Járási Ügyészség fellebbezést jelentett be a büntetés súlyosítása érdekében. Ennek indokaként kifejtette, hogy az a tény, hogy a cselekmény során a vádlott nem alkalmazott erőszakot, „csupán” fenyegetéssel, trágár szavak közepette való fenyegető fellépésével akadályozta a buszvezetőt feladata ellátásában, nem teszi cselekményét kevésbé veszélyessé.

Erre is figyelemmel az ügyészség a férfivel szemben a súlyosító körülményekre, így előéletére, ittasságára, a folytatólagos elkövetésére és az erőszakos bűncselekmények elszaporodottságára figyelemmel indítványozta, hogy a bíróság a kiszabott szabadságvesztés mértékét a több mint 4 évben megállapítható középmértékhez közelítő tartamra súlyosítsa, a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát pedig a legsúlyosabb, fegyház fokozatban állapítsa meg azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra sem bocsátható.

Forrás: ugyeszseg.hu

Hozzászólások

Kézfogó
Titokban férjhez ment Demcsák Zsuzsa
interneten is elérhető / 4 perce
Lexikon készül az 1956 utáni hatvan év szépirodalmából
A mű évről évre haladva mutatja majd be a műveket és alkotóikat, feltárva az összefüggéseket is.
ments életet! / 46 perce
Véradások Nógrád megyében május 27. és június 2. között
Öveket becsatolni! Indulás! / 1 órája
A biztonságos gyerekülésekkel ellátott taxiké a jövő
Sokaknak jó hír / 1 órája
Nemhogy hidegre teszik, fejlesztik az ingyenes rajzprogramot
EP-választás / 1 órája
Századvég: kikezdhetetlen felhatalmazást kapott Orbán Viktor programja
Street-art / 1 órája
Velencében készített graffitit Banksy
ellenőrzött az ITM / 1 órája
Biztonságosnak találták az iskolai kirándulóbuszokat