Hallgassa élőben!

Közlekedésbiztonsági nap Karancsalján

A rendőrök a biztonságos kerékpározás szabályait ismertették a résztvevőkkel a helyszínen.

„Bringázz munkába!” elnevezésű rendezvényt tartottak a napokban Karancsalján, amelyen a civil szervezeteken kívül a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság balesetmegelőzési bizottságának munkatársai is részt vettek.

A rendezvényen a karancsaljai, valamint a karancskeszi és karancslapujtői általános iskolákat képviselő tanulók mérhették össze ügyességüket és tudásukat a közlekedésbiztonság terén.

A rendőrség munkatársai a gyermekek részére bemutatták a kerékpár kötelező felszereléseit, valamint a gyalogosként és kerékpárosként is használható láthatóságot elősegítő eszközöket, illetve fontos ismereteket nyújtottak a 112-es segélyhívó használatával kapcsolatban is. Ezt követően a tanulók a kerékpáros ügyességi pályán a gyakorlatban is összemérhették tudásukat.

A rendezvényen részt vevő diákok a szervezőktől és a balesetmegelőzési bizottságok képviselőitől is ajándékokat vehettek át.

Hozzászólások

kegyetlen
Felkavaró: prostituáltat csinált fiatalkorú barátnőjéből a kecskeméti férfi
37 éves volt / 24 perce
Meghalt Chris Anker Sörensen volt profi kerékpáros
A dán sportembert kerékpározás közben ütötte el egy autó a belgiumi Zeebrugge-ben.
közlekedés / 26 perce
Egyre több autót használnak Németországban
ismeretlen faj / 42 perce
Gyerekek találtak rá a harminc millió éves óriáspingvinre
Korszakalkotó életmű / 1 órája
Kiállítják a világhírű festő, Egon Schiele önarcképeit
első út / 2 órája
Biztonságosan visszatért a Földre a SpaceX kizárólag amatőr űrhajósokat szállító űrhajója
Fejlődő tudomány / 2 órája
Magyar kutatók fejthetik meg, miért változó a vakcinák hatékonysága
borzalmas éjszakái voltak / 2 órája
Már balesete előtt is komoly betegséggel küzdött Michael Schumacher