-1°
-4°

A salgótarjáni utcán, 310 forintért támadt a 14 és a 17 éves fiú

A Balassagyarmati Járási Ügyészség társtettesként elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy 14 éves és egy 17 éves fiatal letartóztatásának elrendelését indítványozta, akik Salgótarjánban kiraboltak egy férfit.

A megalapozott gyanú szerint a fiatalkorú elkövetők november 25-én, este Salgótarjánban a Főtértől követni kezdték a későbbi sértettet. Amikor egy kevésbé forgalmas részre értek, egyikük hátulról átkarolta és lefogta, míg a másik gyanúsított a megrémült, védekezni nem tudó sértett farzsebéből kivette a pénztárcáját. A sértett a lefogása miatt egyensúlyát vesztve térdre esett, amikor a gyanúsított elengedte őt. A két fiú a helyszínről elfutott, útközben a pénztárcát átkutatta, az abban talált, mindössze 310 forintot elvette, majd a pénztárcát a benne lévő iratokkal együtt a közeli óvoda udvarára dobta.

A rendőrök a cselekmény elkövetést követő egy órán belül a két fiatalkorú elkövetőt elfogták és őrizetbe vették. A büntetőeljárási törvény szerint fiatalkorú letartóztatásának csak akkor van helye, ha azt a bűncselekmény különös tárgyi súlya indokolja. A gyanúsítottak terhére rótt rablás bűntette ilyen kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény, azt a törvény fiatalkorú elkövető esetén 2 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

A Salgótarjáni Járásbíróság – az ügyészi indítvánnyal egyezően – a szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel, valamint a bűnismétlés megakadályozása érdekében elrendelte a fiatalkorúak letartóztatását, melyet életkorukra tekintettel javítóintézetben kell végrehajtani.

Forrás: ugyeszseg.hu
Borítóképünk illusztráció

Hozzászólások

-1°
-4°
Erősen felhős
H
-1°
-7°
K
-4°
Sz
-2°
-8°
Cs
-2°
-7°
Segítség cukorbeteg gyerekeknek
Jónak lenni jó!
Garázda demonstrálók / 23 perce
Bűnözői körök is részesei a szervezett utcai zavargásoknak
Az ellenzéki pártok kezdeményezésére indult megmozdulás során garázdaságra, rongálásokra, sőt, a kereszténység meggyalázására is sor került. Az utcai felforgatók vasárnapra is újult erővel készülnek.
Már nincs privátszféra / 27 perce
6,8 millió ember Facebook-képei szivároghattak ki
Dermesztő idő / 53 perce
Ilyen lesz a karácsony a világ leghidegebb falujában
garázdaság / 1 órája
Sörösüveggel verte meg ismerősét a bátonyterenyei nő
Nem mártír: bajkeverő / 1 órája
Így provokálta a rendőröket Mohácsi Márk (videó)
Örömvasárnap / 1 órája
Advent harmadik vasárnapja van ma
Balesetek / 1 órája
Ketten is az árokba csúsztak Pásztónál