Hallgassa élőben!
Fotó: boon.hu

Kutyák támadtak meg egy 10 éves kislányt Miskolcon: elismerte felelősségét a gazda

A tízéves gyerek lábát nyolc helyen kellett összevarrni, a kutyák gazdája elismerte a felelősségét.

Kutyák támadtak meg egy tízéves kislányt kedd reggel a Vasgyárban, a Sétány utcán, az Alternatíva Életfa Iskola előtt, kaptunk jelzést egyik olvasónktól.

A kutyák a gyereket a földre terítették, a lábát több helyen megharapták. A kislányt a mentő vitte el, a kórházban pedig információnk szerint két órán át varrták a sebeit a műtőben.

A boon.hu olvasója azt is megírta, hogy az őrző-védő kutyák gazdája a szomszédos teniszpálya üzemeltetője. „Féltem a gyerekeket”, tette hozzá olvasónk – írja boon.hu.

Az iskola portása szemtanúja volt a támadásnak, és azonnal a kislány segítségére sietett, egy szülővel együtt. Szerencsére sikerült elzavarniuk a kutyákat, majd a gyereket azonnal bevitték az iskolába, és segítséget kértek.

Nagyobb baj is lehetett volna
Fotó: boon.hu

A boon.hu úgy tudja, öt eb szabadult ki, a kislányt a kezén és a lábán marta meg közülük négy. Érdeklődésükre a megyei rendőr-főkapitányságon megerősítették a támadás tényét, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasgyári Rendőrőrse nyomoz az ügyben, melynek során az elsődleges adatok szerint nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett a gyerek. Hogy a gyógyulás mennyi időt vesz majd igénybe, azt viszont ezután lehet megtudni.

Félnek a gyermekek

A boon.hu szerdán ellátogatott a helyszínre. Az iskola igazgatója nem kívánt nyilatkozni, azt mondta, csak a rendőrségnek köteles információkat adni. Az intézmény előtt azonban találkoztunk diákokkal, akik elmondták, hogy a mostani kutyatámadás nem az első volt, tavaly az egyik tanárnőt támadták meg az ebek. A kislány a buszmegálló felől igyekezett az iskolába, amikor elkapták a kutyák.

A tanulók is azt állították, hogy a megvadult ebek valószínűleg a teniszpályáról szöktek ki, de van, aki olykor kóbor kutyákat is lát a környéken. Most több gyerek is félve megy az iskolába, mert tartanak az újabb támadástól.

Az iskola előtt találkoztunk egy szülővel is, aki elmondta, felháborító, ami történt. Minden kutyatulajdonosnak tisztában kellene lennie azzal, hogy milyen természetű a kutyája, és annak megfelelően tartani.

Sajnálja az állatok gazdája

A vasgyári teniszpálya üzemeltetőjét, Rem Zsoltot is megkereste a portál.

– Pontosan úgy történt, ahogy az olvasójuk jelezte. Én vagyok a felelős, az én kutyáim szöktek ki – szögezte le elöljáróban az üzemeltető. – Nagyon sajnálom a kislányt, és a családnak minden segítséget megadok, mert komoly biztosításom van kutyatámadás esetére is.

A biztosítási összeg fedezi a kislány gyógyításának és pszichológiai kezelésének az összegét is.

Az üzemeltető a történtekről elmondta, hogy a környéken olyan emberek laknak, akik folyamatosan betörnek a teniszpálya területére, egyszer a fedett pálya sátrát is felvágták, ezért kénytelen őrző-védő kutyákat tartani. Most, hogy közeleg a szilveszter, a városrész lakói már petárdáznak. Ettől a kutyák megvadulnak.

Az egyik, nyolcéves ebe, ami egyébként láncon volt, kihajlította a lánca karabinerét, és mint szilveszterkor oly sok kutya, átugrott a kerítésen. Fellökte a másik udvarrész kapujának kallantyúját, így onnan is kiszabadultak a kutyák, de valószínűleg csak az harapott, amelyik először átugrott a kerítésen, mert az az őrző-védő.

Beoltottak az ebek

– Reggel a rendőrök hívtak telefonon, hogy a kutya megharapott egy kislányt. Megtörtént a helyszínelés, elindult az eljárás, várom a kirendelt állatorvost, aki majd megvizsgálja az állatokat. Egyébként mindegyiket beoltattam. Én vagyok a felelős, hiszen én vagyok a kutyatartó, de egyszerűen nem tudok mit tenni. Patronokat dobálnak be az udvarra, hogy felidegesítsék az állatokat. A kislány édesanyjával felvettem a kapcsolatot. Küldött fotót a gyerek lábáról, amin az látszik, hogy 6-8 helyen varrták össze – tette hozzá az üzemeltető.

Dosszié
A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Variációk karácsonyi zserbóra

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
A tökéletes habcsók titka
Hirdetés
Így győzheti le könnyen a karácsonnyal járó stresszt
Hirdetés
A 21. század építőipari gépei
Hirdetés
Egri János Jr.: sokat kell bizonyítanom még, és tovább kell vinnem a hagyományt
Klímakrízis
Kutatók és művészek készítik el a Föld Fekete Dobozát
Franciaország / 13 perce
Brutálisan megfenyegették Zemmour egyik színes bőrű támogatóját
A jobboldali elnökjelölt első nagygyűlését többen is megzavarták, köztük a Soros Györgyhöz köthető SOS Racisme nevű civil szervezet aktivistái.
Uniós közvélemény / 18 perce
A digitális eszközök használata annyi előnnyel jár, mint hátránnyal
szerdától / 28 perce
Már látogatható a betlehemi jászolkiállítás a Szent István-bazilikában
Labdarúgás / 34 perce
Bernd Storckot nevezték ki a Genk új vezetőedzőjévé
ellentmondások / 38 perce
Márki-Zay szerint csak az aberrált fideszesek terjesztik, hogy betámadta a rezsicsökkentést
fontos határidő / 45 perce
A februári adó-visszatérítéshez még 180 ezer szülőtől vár adatokat a NAV
megrázó / 46 perce
Sírva hívta a 12 éves pesti kislány a rendőröket, az apja ütött, az anyja szúrt