őrizetbe vették

2019.08.06. 10:23

Cipőt lopott egy gyarmati áruházból, majd fiataloktól rabolt pénzt a mohorai férfi

A balassagyarmati nyomozók befejezték az eljárás vizsgálati szakaszát a 24 éves férfi ellen.

Forrás: Shutterstock

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság rablás bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 24 éves mohorai lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a férfi 2018. november 10-én 14 óra 45 perc körül egy balassagyarmati áruházba bement, ahol az eladótérben egy cipőről az áruvédelmi eszközt eltávolította. A mohorai lakos a cipőt a lábára felvette, és azzal az eladótérből fizetés nélkül távozott. A férfi ezt követően az áruház mosdójába ment, ahol négy fiatalkorútól utazásra kért pénzt. A fiatalok által átadott pénzt kevésnek tartotta és ezért ököllel a falra ütött, fenyegetőzött és továbbra is pénzt követelt. A sértettek a fenyegetés hatására összesen 1200 forintot adtak át a gyanúsítottnak.

A rendőrök a bejelentést követően elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették a férfit, akinek letartóztatását a bíróság elrendelte.

A rendőrök a 24 éves férfi ellen folyamatban lévő eljárás vizsgálati szakaszát befejezték és az ügy iratait az illetékes ügyészségnek megküldték.

Forrás: police.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!