Szécsény

2018.01.22. 15:34

Több tízmilliót kapott Szécsény

Közel harminc­millió forintos támogatást nyert el a közelmúltban a helyi Kubinyi Ferenc Múzeum és Krúdy Gyula Könyvtár.

N.O.

A pályázat célja, hogy fejlődjön az egyéni és a közösségi azonosságtudat, kibontakozhasson a közösségi szemlélet, valamint növeljék az egymás iránti toleranciát és empátiát. Fontos ezen felül, hogy a támogatás által segítsék a nevelési-oktatási intézmények tanuló­inak és az óvodás gyermekek óvodai foglalkozáson kívüli kompetenciafejlesztését, valamint gyarapítsák az ismereteiket és tudásukat.

A projekt során különféle gyakorlatokat és kulturális bemutatókat szerveznek majd, amelyek által felhívhatják a fiatalok figyelmét a régiónk sajátos értékvilágára, megtartóerejére és történelmi példákra is. A tervek szerint lesznek vetítések, gyakorlati foglalkozások, vetélkedők, de ügyességi játékokat is szerveznek, amelyek az élményeken keresztül fejlesztik a személyiséget. A programnak köszönhetően felszínre hozhatják a tanulók kreativitását, növelhetik önbizalmukat, a kapcsolatteremtő, az önkifejező és a konfliktuskezelő képességeiket, illetve támogathatják a motiváltságukat.

A foglalkozások az óvodásokat, az általános iskola alsó és felső tagozatosait, valamint a középiskolásokat érintik majd. A pályázati program egy olyan, kulturális és nevelési-oktatási intézmények közötti partnerség eredményeként valósul meg, amely nagyban fejleszti a részt vevő intézmények közötti együttműködést és az arra való készséget.N. O.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!