Nógrád megye

2017.11.23. 13:51

Kína és a nógrádi barnaszén: nem lehetetlen párosítás!

Egy kínai település, Siping delegációja Magyarországon járt a napokban azzal a céllal, hogy testvérvárosi kapcsolatokat keressen. Nógrádot dr. Bablena Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke képviselte a Budapesten tartott egyeztetéseken.

G.K.

Az alelnök a Nógrád Megyei Hírlap kérdésére elmondta, hogy a tárgyalásokon először felvázoltak a saját területük adottságait, majd abban maradtak, hogy részletes tájékoztatót küldenek egymásnak, kijelölnek egy-egy kapcsolattartót és megpróbálják összehozni a megegyezést valamelyik nógrádi várossal.

Hozzátette, hogy a beszélgetésen elhangzott: amennyiben hazánkban találnának partnerkapcsolatot, akkor a kínaiak egyrészt itt fejlesztenének, másrészt pedig innen kiindulva jutnának be Európa nagy piacaira.

 

Illusztrációs fotó: Pixabay

 

Dr. Bablena Ferenc kitért arra is, hogy az első közös pont, amit a tárgyaláson megtaláltak az a burgonyatermesztés kérdése volt. Ebben mindkét reménybeli partnernek fejlődnie kellene. Korábban már a gödöllői Szent István Egyetemmel is tárgyaltak arról, hogy a fajtanemesítésben együtt dolgoznának a kínaiakkal. Erre a tevékenységre az oktatási intézmény is fogadókész, tehát a tudományos háttér is biztosítva lenne.

A másik, amiről szó esett, az a bányászat volt, mert megyénkben nagy múltra tekint vissza ez az iparág. Arra keresnének megoldást, hogyan lehetne a mai kor igényeinek megfelelően felszínre hozni és hasznosítani a nógrádi barnaszenet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!