„Már majdnem minden zeneművet eljátszottam, amit szerettem volna!”

Fenyő Gusztáv nemzetközi hírű zongoraművész többek között Ausztrália, Amerika, az Egyesült Királyság, Mexikó, Skócia, Románia és Szlovákia nagyszínpadai után immár harmadjára kápráztatta el a salgótarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola közönségét is halhatatlan zeneműveket életre keltő játékával.

A koncert előtt beszélgettünk a muzsikussal, aki tudósítónknak a zene iránti szeretetről, zeneszerzőkről, s terveiről is határtalan közvetlenséggel nyilatkozott.

Névjegy

Fenyő Gusztáv 1950. július 2-án született Uruguay fővárosában, Montevideóban. A híres magyar hegedűművész, Joachim József rokonaként először akkor tűnt fel, amikor tizenévesen megnyerte az „Australian Broadcasing Commission” évi versenyét, Liszt Ferenc Esz-dúr zongoraversenyének előadásával. Az Artur Schnabel tanítványával, Maria Curcióval Londonban töltött időszak után a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatta tanulmányait Kadosa Pál és Tátrai Vilmos növendékeként. Glasgowban való letelepedése óta Skócia legkiválóbb muzsikusai között tartják számon. Itt és Edinburghban is Beethoven 32 szonátájának előadójaként ismerte meg a közönség. Ezen felül szintén Glasgowban 1999-ben Chopin halálának 150. évfordulóján a zeneszerző összes szóló zongoradarabját előadta azzal a helyszínnel szemben, ahol 1848-ban maga Chopin is játszott.

– Honnan ered a zeneszeretete?

– Valójában ez egy nehéz kérdés. A szüleim nem voltak muzsikusok, ennek okán nem is egy zene uralta világba születtem bele. Egyedül a dédnagymamám bátyja, Joachim József foglalkozott zenéléssel, aki minden idők egyik legnagyobb hegedűművésze volt. A tehetséget innen örökölhettem, ám egyéb muzsikus gyökerekkel nem rendelkezem. Közelebbi ágon tehát zenész nem volt a családomban, csak néhány ócska lemez, amelyeket a végtelenségig újra és újra lejátszottam odahaza. Ötéves lehettem, amikor már erősen hangoztattam, hogy szeretnék valamilyen hangszeren játszani. Ezután kaptam meg életem első kisebb zongoráját, majd egy héten egyszer elkezdtem zenetanárhoz is járni, mint bármely másik, zenélni vágyó kisgyerek. Az én történetem annyiban lett különleges, hogy nem minden gyermekből válik zongoraművész…

– Hol volt eddigi pályafutása legemlékezetesebb koncertje?

– Rengeteg helyen jártam már, s minden koncertnek meg volt a maga varázsa. A Sydney-i Operaházba azonban valahányszor beteszem a lábam, mindig ámulatba ejt. Itt játszottam már többek között Csajkovszkij- és Prokofjev-előadásokat, amelyekre nagyon büszke vagyok. Emellett hatalmas élmény volt, amikor 1990-ben Beethoven 32 szonátáját kétszer is előadtam Skóciában.

– Van-e kedvenc zeneszerzője?

– Mindegyik mester zenéjének megvan a maga varázsa, mindegyik másért szerethető. Amikor Beethovent játszom ő a kedvencem, amikor pedig Bach, vagy Sosztakovics darabjait keltem életre a billentyűzeten, akkor ők a favoritok.

– Kit tekint példaképének?

– Kocsis Zoltán, kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester és zeneszerző igazi zseni volt ebben a szakmában. Igazi átéléssel tudott elmélyülni a zenében, s minden rezdülése arról árulkodott, mennyire fontos számára a muzsika. Én ugyanilyen vagyok, hiszen lényem kilencvenöt százaléka a zenéből áll.

– Mire a legbüszkébb?

– Arra, hogy óriási repertoárt, köztük számtalan jelentősebb remekművet sikerült már tolmácsolnom világszerte a nagyérdeműnek. Önkritikus vagyok magammal szemben, de a közönség, bárhol járok, mindig kitörő örömmel fogad, s rendre pozitív véleménnyel van a hangversenyeimről. Ez pedig újabb és újabb erőt ad a folytatáshoz.

Fenyő Gusztáv története annyiban különleges, hogy nem minden gyermekből válik zongoraművész… Fotó: Niederland Dávid

– Milyen érzés visszatérni Salgótarjánba? Milyen a helyi közönség?

– Egyszer úgy nyilatkoztam a sajtónak, hogy a vastaps magyar találmány. Ez bizony, így igaz! Bárhol járok az országban fantasztikus érzés azt látni, amikor az érdeklődők szűnni nem akaró tapsviharral és álló ovációval jutalmazzák meg a zongorajátékomat. Salgótarjánba idén érkeztem harmadjára, s azt kell mondanom, itt is mindig nagyon lelkes a kultúrakedvelő közönség. A tarjáni zeneiskolának pedig van egy bája, szeretem a hangulatos kis színpadot, valamint az intézmény munkatársait is.

– Sokat gyakorol a koncertekre?

– Igazság szerint ez nem mérhető. Amikor új darabokkal készülök a fellépésekre, akkor hetekig is gyakorlok, akár napi 5-6 órában. Azonban, ha két hétig folyamatosan koncertezem, akkor az utazás miatt kevesebb idő jut a gyakorlásra. Bár bevallom, a turnékra mindig a jól betanult darabokkal érkezem, így az már nem igényel éjszakába nyúló billentyűzést. Egyébként azokat a zeneműveket, amelyeket szerettem volna, már majdnem mindet eljátszottam. Debussy zongoradarabjainak mintegy kétharmadát sikerült bemutatnom, de például az „Etűdöket” még nem, pedig azt mindenképpen szeretném a közönség elé tárni. Ezen felül még néhány Bartók Béla- és Brahms-zenemű is az ujjaim végére kívánkozik.

– Mik a tervei?

– Glasgowba tavasszal egy ötkoncertes sorozatom lesz, amelyeken Bach és Sosztakovics – előbbinek 48, utóbbinak 24 –prelúdium és fúgáját zongorázom el. Ezen felül 2020-ban – Beethoven születésének 250. évfordulóján – újra felelevenítem a zeneszerző 32 szonátáját, amelyet mintegy 30 évvel ezelőtt már kétszer eljátszottam Skóciában. Ezt a magyar vidékekre, Budapestre, és külföldre is szeretném elvinni. A többi pedig még a jövő zenéje…

 

Hozzászólások