Szécsény

2017.11.21. 16:52

Sokszínű az idei őszi képzőművészeti tárlat

Hetvennyolc alkotó mutatkozik be egy-egy munkájával az őszi képzőművészeti tárlaton, amely az idén huszonkettedik alkalommal nyílt meg Szécsényben, a művelődési ház Szabó István galériájában.

Sz.F.

Az ünnepélyes megnyitón Stayer László, a város polgármestere elismerését fejezte ki minden érintettnek azért, hogy hosszú éveken át támogatták, életben tartották e rangos kiállítást. Végül megköszönte az alkotóknak a mindenkori jelenlétet, a szervezőknek pedig a munkát.

Kun Péter grafikusművész megnyitójában kitért arra, hogy szükség van az ilyen találkozókra, ahol Nógrád megye és a hozzá kötődő alkotók fogalmazzák meg gondolataikat, örömüket, bánatukat,azt, hogy ők hogyan látják a világot, élik életüket. Mindezt nem írással vagy hanghordozó anyaggal, hanem vizuális jelekkel teszik. Nem biztos, hogy az alkotások mindenkihez egyformán szólnak, de az biztos, hogy gondolatokat keltenek az érdeklődőkben.

Fotók: Torjay Attila

– Igen színes és változatos a tárlat felhozatala. Láthatók hagyományos módon készült képek, egyéni és sokszorosított grafikák, tűzzománcok, digitális és kevert médiumok. Hetvennyolc alkotótól kapunk egy kis ízelítőt – fejtette ki Kun Péter.

A Szécsényi Közművelődési Nonprofit kft. szervezésében megvalósult kiállítás 2018. január 31-ig látogatható.

 

Díjazták az alkotókat

A Nógrád megyei önkormányzat díját a rétsági Óvári János vehette át. Salgótarján elismerését Gelencsér János kapta meg. Pásztó kitüntetésében Stadler Árpád részesült. Szécsény önkormányzata Bakos Tamara számára adományozott díjat, a városi közművelődési nonprofit kft. pedig Bátori Istvánnak. Balassagyarmat díját Telek Zoltán vehette át. Az idén harmadik alkalommal adták át az Arany Diploma elismerést azoknak, akik kiemelkedő alkotásukkal megkérdőjelezhetetlenül gazdagították a tárlatot. A díjazottak: Orbán György, Németh Árpád, Bugyi István, Bardóczi Lajos és Gregor József.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!