Nógrád megye

2017.12.09. 15:21

Sok pénzt vehet ki a zsebünkből a fagykár

A fagyok beköszöntével érdemes idejében megtennünk a szükséges óvintézkedéseket, hogy elkerüljük az ivóvízmérő meghibásodását és megspóroljuk a helyreállítás, illetve a vízelfolyás miatt jelentkező magasabb vízdíjszámla költségeit – mondta el tudósítónknak Lőrinc Ákos, az Északmagyarországi Regionális Vízművek ZRt vezérigazgatója.

G.K.

Bérházakban a lakók feladata

A lakótelepi házakban az épület összes vízfogyasztását mérő szerkezetet legtöbbször a közműalagút és a folyosó mellett kialakított tárolóhelyiségben szerelik fel – mondta Lőrinc Ákos. Hozzátette, az ivóvízmérő fagy elleni védelme a lakóközösség feladata. Az ingatlanon belüli vezetékek, illetve szerelvények esetében meg kell győződni a helyiség nyílászáróinak épségéről. Amennyiben a falban levő vezetékben keletkezett a hideg hatására jégdugó, nem folyik a víz a csapból, mivel elzárja az útját. Ha a csövet nem repesztette szét a jég, házilag is orvosolni lehet a problémát. Ilyenkor a helyiség felfűtése jelenti a megoldást.

Hozzátette, rendszeresen meg kell vizsgálni, hogy nincs-e víz az aknában. Érdemes ellenőrizni a fedlap illeszkedését és megfelelő zárását. Mivel az ivóvízmérő-akna teteje zsanéros, tanácsos ügyelni arra, hogy mindig lehajtott állapotban legyen. A helytelenül visszarakott aknafedlap balesetveszélyes, a beáramló hideg levegő pedig a mérőóra elfagyását okozhatja. A fedlap belső felületét az akna nyílásánál megfelelő szigeteléssel – hungarocellel – lássuk el, ez annak mennyezetére is javasolt.

Ha az ivóvízmérő, illetve a csövek a talajszinttől egy méternél kisebb mélységben vannak, ajánlatos külön hőszigetelésről gondoskodnunk. Érdemes hőszigetelő anyaggal vagy műanyag fóliával befedni az ivóvízmérőt úgy, hogy az könnyedén eltávolítható legyen a leolvasáskor. A hó szintén védelmet nyújt, ezért csak a leolvasás előtt célszerű ellapátolni azt az aknáról. Az ivóvízmérők a pincékben is ki vannak téve a fagyveszélynek. Mindenképp ügyelni kell arra, hogy a téli hónapokra bezárjuk az ablakokat, illetve ahol kell, cseréljük ki a törött üveget.

Kiemelt fotónkon: Érdemes megtenni az óvintézkedéseket (Fotó: N.D.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!