Salgótarján

2017.11.26. 17:09

Öt országban száz diák járt, ezer tapasztalat érkezett

A Salgótarjáni Szakképzési Centrum két oktatási intézménye, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola, valamint a Táncsics Mihály Közgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola is Erasmus-napot tartott a héten.

S. Csuka Enikő

Képünk illusztráció Fotó: Flickr

A diákok vetítettképes előadáson, bemutató foglalkozásokon számolnak be iskolájukban a külföldi szakmai gyakorlataikról, amelyet az idén Ausztriában, Csehországban, Olaszországban, Portugáliában és Máltán végeztek. A diákoknak az Europass igazolásokat is átadták.

A közgazdasági iskola igazgatója, Juhászné Janik Beatrix elmondta, hogy az Európai Unió 2014 és 2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja, az Erasmus+ fő célkitűzései közt szerepel az egyének külföldi tanulási lehetőségeinek támogatása. Idén ennek keretében a megyeszékhely két oktatási intézményéből kísérőtanáraikkal együtt mintegy száz diák kapott lehetőséget szállodákban, éttermekben, üzletekben vagy akár üzemek logisztikai részlegeiben a külföldi tapasztalatszerzésre és a szakmai idegen nyelv gyakorlására.

Donkó Petra

Tizenkilenc éves litkei tanuló Portugáliában töltött négy hetet. Örül, hogy az irodai munkát közelebbről is megisemrhette, az angol nyelvtanulás szempontjából rendkívül jó lehetőség volt számára az Erasmus+ program. Javult az akcentusa és a pénzügyi-számviteli világba is betekintést nyert.

Liptai Zsolt

Tizenkilenc éves somoskőújfalui tanuló Csehországban járt a program keretében. A négy hét során sokat fejlődött nyelvi szempontból. Hálás a tanárainak és a logisztikai, irodai munkát koordináló kinti főnökének is, hogy mindenben segítségére voltak. Önállóságra nevelte az az egy hónap.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!