Nógrád megye

2017.12.27. 13:55

Minden második településen járőrözik polgárőr

 Egyre teljesebb körben szolgálnak Nógrád megye településein a polgárőrök. Ma már a városok és a falvak kilencven százalékában működnek a helyi szervezetek és csoportok, de a cél a száz százalékos lefedettség mielőbbi elérése.

Hegedűs Henrik

Mindenre odafogyelnek a polgárőrök Fotó: Hüvösi Csaba

Ennek részleteiről, illetve az ifjú polgárőr mozgalom népszerűsítéséről is beszélgettünk Vass Miklóssal, a Nógrád Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége elnökével.

– Megyénk településein a korábbi évek tapasztalataihoz viszonyítva jelentősen növekedett a polgárőrök elismertsége és „házon belüli” tekintélye, ami megmutatkozik a közrendvédelmi és bűnügyi mutatókon is – mondta Vass Miklós, aki hozzátette, ma már nem kell lasszóval fogdosni a civil szolgálat ellátására az embereket, hanem mind többen jelentkeznek a feladat ellátására. Persze települése válogatja, hogy ez hol és milyen mértékben történik meg, de 2017-ben is számos területen jelentős előrelépés mutatkozott.

– Több faluban újjáalakult, vagy teljesen az alapokról szerveződött meg idén a polgárőrség, amiben szerencsére nagy szerepet vállaltak az érintett önkormányzatok vezetői – tért ki a részletekre a megyei elnök. – Kállón, Baboss Buda polgármester kezdeményezésére tizennégy fővel alakult újjá a szervezet, Legénden Tunkel Tamás irányításával működik a csoport, ami azért is lényeges, mert a legközelebbi, Rétsági Rendőrkapitányság innen több tíz kilométerre található, tehát a közbiztonság javítása szempontjából sem elhanyagolható, milyen gyakori a közterületi felügyelet. Nagybárkányban szintén elindult a kezdeményezés. Ezzel együtt jelenleg mintegy kilencven százalékos a megyei lefedettségünk, ami száztíz települést jelent, de határozott célunk, hogy akár már 2018-ban elérjük a száz százalékot.

Forgalomirányító gyerekek Balassagyarmaton

Vass Miklós hozzáfűzte, az egyes városi rendőrkapitányságokkal folyamatos a polgárőri feladatok egyeztetése, a tájékoztatás havi szintű, és idén a szolgálatok mértéke kétezer órával haladta túl a 2016-os arányt. Tizenkét községben a polgárőr egyesület egyben önkéntes tűzoltói csoport is.

– Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a fiatalok körében egyre népszerűbb a mozgalom, az ifjú polgárőrök szívesen, és élénk érdeklődéssel kapcsolódnak a mindennapos munkába – folytatta a megyei szövetség vezetője. – Ezen a téren elsősorban Balassagyarmat, Nógrádmegyer és Héhalom mutat példát, az Ipoly-parti városban a gyerekek reggelente az iskolák előtti forgalomirányításban vesznek részt. A Mikszáth Kálmán Szakközépiskolában pedig a Hétvezér utcai épület alagsorában lőtér is létesült, ahol az ifjúság a céllövést gyakorolhatja, szakképzett, polgárőr pedagógusok irányításával. A minden évben megrendezett ifjú polgárőr napunk létszáma is igazolja, jó úton járunk.

Vass Miklós végül kifejtette, rendszeresen bővítik a különböző hatóságokkal, hivatalokkal történő együttműködés palettáját. Ilyen megállapodás előkészületei zajlanak már a megyei közgyűléssel és a kormányhivatallal, míg a Balassagyarmati Fegyház és Börtönnel, valamint több civil szervezettel hosszabb ideje harmonikus a kiépített kapcsolat.

A polgárőrség Magyarország egyik nagy létszámú, az egyesülési jog alapján létrejött társadalmi szervezete. Célja az ország közrendje és közbiztonsága fenntartásának segítése, a határőrizetben, a környezet- és természetvédelemben, a veszélyhelyzetek megelőzésében és kezelésében, a társadalmi bűnmegelőzésben való lakossági részvétel, illetve az önkormányzatok és a lakosság közötti bizalom erősítése, továbbá a helyi közbiztonság közösségi védelme. Minden megyében megtalálható a megyei szövetség, amely érdek-képviseleti szerve a településeken működő polgárőrségeknek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!