Dorogháza

2017.11.19. 19:50

Mérnökileg precíz portrék

A dorogházai születésű, főként realisztikus portrérajzolással foglalkozó Bakos Balázs már több lehetőséget is kapott alkotásai kiállítására, s ez által rengeteg pozitív visszajelzésben részesül. Elmondása szerint ez az, ami a leginkább inspirálja, ugyanakkor fontosnak céljának tartja, hogy folyamatosan fejlessze magát, valamint új technikákkal ismerkedjen meg.

Szabó Rita
Bakos Balázs több tárlaton is bemutatta már a műveit

– Mióta foglalkozol rajzolással?

– Gyakorlatilag már óvodás korom óta rajzolgatok kisebb-nagyobb szünetekkel, komolyabban azonban 2010 környékén kezdtem el foglalkozni vele. Mindent autodidakta módon tanultam, internetes videók és különböző, művészetekkel foglalkozó weblapok segítségével. Azóta amikor csak időm engedi, próbálom még tovább fejleszteni magam.

– Volt-e már lehetőséged műveid kiállítására?

– Többször is. Az első a salgótarjáni Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskolában valósult meg tanáraim segítségével, aztán szülőfalumban, Dorogházán is több alkalommal bemutathattam a rajzaimat. Ezek után Salgótarjánban több alkalommal is kaptam lehetőséget, megnyitókon való részvételre és saját kiállítás szervezésére is.

– Mi inspirál? Miből merítesz ihletet?

– Kedvencem a realisztikus portrérajzolás, így abban szeretnék minél figyelemre méltóbb szintet elérni. Emellett az új technikákkal való megismerkedés is az egyik célom. Ez és a sok-sok pozitív visszajelzés inspirál a legjobban. Gyakran kapok ihletet olyan filmekből, amelyek nagy hatással vannak rám, és valamilyen formában mindenképpen szeretném a hangulatát rajzban is visszaadni. Az is előfordul, hogy olyan képre bukkanok, amelynek annyira megtetszik a hangulata – a fények, az árnyékok –, hogy muszáj lerajzolnom.

– Mit rajzolsz a legszívesebben? Melyik művedre vagy a legbüszkébb? 

– Az utóbbi időben főként portrékat rajzolok. Ezen belül is a minimalista és a realisztikus stílusjegyek rajzon belüli összekeverésével kísérletezgetem. Az első mérföldkő a Leonardo DiCaprióról készült rajzom volt, azonban a legbüszkébb a 2015-ben készült dr. House-ra vagyok. Ez utóbbinál sikerült elérni azt a részletességi szintet, amit 2010-ben célként magam elé tűztem.

– Mennyi időt vesz igénybe, hogy elkészüljön egy alkotás?

– Az egyszerűbb rajzok 5-6 óra alatt megvannak, a szuperrészletes portrék viszont 20 óránál is tovább készülhetnek. A DiCaprióról készült rajz a szakáll miatt több volt, mint 30 óra.

Arcokat ábrázol

A portré az egyén személyi ismertetőjegyeivel történő ábrázolásmód a rajzolásban, a festészetben és a szobrászatban. A portré a művészi ábrázolások egyik legrégibb ága, egyben a művészetek fejlődésében az egyik legfontosabb műfaj. Az egyén beállítása szerint a portré lehet szembenéző (en face) és oldalt néző jobbra vagy balra (fél, negyed profil).

– Jelenleg milyen témán dolgozol?

– Most egy ázsiai témájú portré készül, A3-as méretben, sok-sok részlettel.

– Civilben mivel foglalkozol?

– Jelenleg harmadéves gépészmérnök hallgató vagyok az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán. A precizitást és a rajzkészségeket már jelenleg is kamatoztatom a mérnöki feladataimban. Emellett gyakran keresnek meg különböző megrendelésekkel, például ajándék portrék és tetoválásminták készítésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!