Pásztó

2017.11.23. 15:44

Kamatmentes hitel három vállalkozónak

A pásztói székhellyel rendelkező mikro- és középvállalkozások számára kínál nulla százalékos mikrohitelt a város vezetése a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány segítségével. A kedvezményes konstrukció pár hónappal ezelőtt indult útjára, szerdán pedig sajtótájékoztatón számoltak be a részletekről.

Nagy Orsolya

Varga Béla, az alapítvány ügyvezetője elmondta: olyan programot szeretnének indítani, ami a helyi mikro- és kisvállalkozásokat segíti.

– A hitel kamat részét, ami 3,9 százalék, az önkormányzatok magukra vállalták. Nógrád megyében elsőként Balassagyarmat, azután Pásztó bizonyult nyitottnak erre. Salgótarjánnal is sikeres megállapodást kötöttünk már.

Fotók: Bakos László

A város polgármestere, Dömsödi Gábor szerint azért is fontos ez a támogatás, mert nincs sok lehetőség arra, hogy a vállalkozókat segítsék. Pásztón összesen három mikro- és kisvállalkozással írtak alá szerződést.

Antal Gábornak barkácsboltja van és gépkölcsönzéssel foglalkozik. Ő azért élt a lehetőséggel, mert egy nagyobb üzletet szeretne építeni. Szabó Mihály a helyi turizmusban tevékenykedik, a kapott összeget pedig vendégházának felújításra és a szolgáltatás fejlesztésre fordítja. Szabó Ádám egyéni vállalkozó több mint egy évvel ezelőtt nyitotta meg üzletét, ahol pékárukat tejtermékeket, üdítőket és fagylaltot árusít. A támogatást eszközbeszerzésre és felújításra költi.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!