Hallottam egy lányról…

Mindennap hall az ember pletykákat. A rosszindulatú szóbeszéd, vagyis a felelőtlen ártó szándékú híresztelés az, amellyel a leginkább képesek vagyunk belegázolni az érintett lelkivilágába. Egyébként, mint mindenki máséba, úgy az én fülembe is szoktak csiripelni a nógrádi madarak. Sőt, nemrégiben egy egész élet siralmasan lefestett labirintusában találtam magam. Legalábbis úgy adták elő, pedig egészen mást hallottam ki a történetből. Merthogy:

Hallottam egy lányról, akit kiskorában az anyukájával együtt bántalmazott az alkoholista édesapja. Ennek ellenére ő mégis mindennap mosolyogva jött az óvodába. Hallottam egy lányról, akinek az előbb említettek miatt messze el kellett költöznie az otthonából, ő mégsem kért a mások nyújtotta sajnálkozásból. Hallottam egy lányról, aki az általános iskola küszöbét is szinte minden egyes nap boldogan lépte át, pedig az új lakásukba hazaérve a nélkülözések várták. Hallottam egy lányról, akinek az első kapcsolata finoman szólva sem volt épp az a romantikus fajta, ő mégis hitte: az idő majd megoldja. Hallottam egy lányról, aki a múló évek alatt annyira talpraesetté vált, hogy mára már nem létezik előtte leküzdhetetlen, visszatartó akadály. És hallottam egy lányról, aki minden este lefekvés előtt összeteszi a két kezét, majd megköszöni azt, amit Istentől kapott. Hiszen a negatív dolgokat félresöpörve azonnal meglátja az aznapi apró csodamorzsákat és vele együtt a vidám holnapot.

Véleményem szerint az efféle információfoszlányokból kreált halmazokra érdemes odafigyelni! Vagyis az ilyen típusú pletykákat engedjük szárnyalni!