Salgótarján

2017.11.13. 11:25

Elismeréseket adtak át a segítők ünnepén

A szociális munka napja jegyében bonyolított le ünnepséget pénteken Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a József Attila Művelődési Központban. Az ünnepségen díjakat nyújtottak át szűkebb hazánk szociális szakembereinek.

Palchuber Kinga

Fotó: Niederland Dávid

A szociális munka napja alkalmából a városi önkormányzat díjátadással egybekötött ünnepséget rendezett tegnap a József Attila Művelődési Központban. A rendezvénnyel a szociális szférában tevékenykedő – többek között a bölcsődékben, melegedőkben, idősek otthonaiban, vagy utcákon és tereken szolgálatot teljesítő – szakemberek empátiával teli munkája előtt kívántak tisztelegni.

A rendezvényen a szociális dolgozókat először az Ifjú Nógrád Táncegyüttes kápráztatta el mintegy húszperces műsorával. A színpadon megelevenedő paszabi, gömöri és vág-garamközi táncok mellett a nagyérdemű Nagy-Szelei Krisztina és Haraszti Sándor nagydobronyi, valamint kisterenyei táncokkal fűszerezett előadását is megtekintette az eseményen.

Ezt követően Huszár Máté alpolgármester, a Salgótarján és Térsége Önkormányzatainak Társulása elnöke köszöntötte a gyermekjóléti- és gyermekvédelmi szolgáltatások körében tevékenykedőket, a szociális szféra munkatársait. Az alpolgármester elmondta: november 12-én világszerte köszöntik azokat az embereket, akik az egyik legbensőségesebb, legemberibb hivatást űzik, s akik a születéstől az elmúlásig minden fontos pillanatnál jelen vannak gondozottjaik életében.

– Ez jó alkalom arra is, hogy a közvélemény felfigyeljen azokra, akik a maguk csendességével rászoruló embertársaik segítését választották munkájukként – fogalmazott Huszár Máté.

Hozzátette: e világnap tükröt mutat a társadalomnak, s képes szembesíteni az embereket azzal, hogy a szolidaritás nem csupán a szociális szakemberek feladata, hanem az egész társadalomé.

Fotó: Niederland Dávid

 

Az üdvözlő gondolatok után virágot nyújtottak át Mákos Margittának, a Félsziget Napközi- és Lakóotthon intézményegység-vezetőjének, akit a napokban Budapesten, a szociális szakmai díjak átadóünnepségén az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság miniszteri elismerésben részesített áldozatos munkájáért.

Ezután Huszár Máté, valamint Peleskei-Balázs Rita, a Salgótarján és Térsége Egészségügyi Szociális Központjának igazgatója elismeréseket osztott ki szűkebb hazánk szociális szakembereinek. Díjat vehetett át Molnár Péterné Mária, a Százszorszép Bölcsőde kisgyermeknevelője; Batta Andrea, a Család- és Gyermekjóléti Központ esetmenedzsere; Janosek Judit, a Család- és Gyermekjólét Szolgálat családsegítője; Andáné Hidasi Anita és Váradi Lászlóné, a Család- és Gyermekjóléti Központ szociális asszisztensei; Kronovetter Istvánné, az Aranykor Idősek Klubja dolgozója; Csikósné Berki Andrea ápoló-gondozó; Angyal Istvánné gondozónő; Nagyné Utasi Éva szociális gondozó; Csorvásiné Juhász Erika gondozónő; valamint a Félsziget Napközi- és Lakóotthon kollektívája is. Végül az üvegcsarnokban Kovács Zsolt, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata népjóléti bizottságának elnöke fejezte ki tiszteletét a szakmabeliek iránt.

A jeles nap legfőbb üzeneteként megfogalmazható, hogy mindenki tehet valamit lakóhelyéért, amelyhez odafigyelésre, egy kedves szóra, egy adag ételre és segítő kezekre van szükség. Bárki válhat kiszolgáltatottá, s ebbe belegondolva: nem is nehéz megbecsülni azokat, akik naponta nyújtanak támogatást a rászorulóknak.

Nógrádban hívták életre a szimbolikus eseményt

A szociális munka segíti a hatalomtól megfosztottak hatalomban való részesedését, a nagyobb társadalmi jólét és jól-lét elérését, amelyhez igyekszik kedvezőbb társadalmi feltételeket teremteni. A szociális munka magyarországi története a szocializmusig a nemzetközihez hasonlóan fejlődött. Az 1900-as évek elején az iparosodás és az urbanizáció következtében nagyobb méreteket öltő szegénység jelentette a legnagyobb társadalmi gondot. A szociális munka napja november 12-re esik, mert a Szociális Munkások Nemzetközi Szervezete 1997-ben ezen a napon hirdette meg a szociális akció nemzetközi napját, amelynek fő témája a kirekesztés elleni harc volt. A nemzetközi akciónapra emlékezve született meg az a javaslat, hogy Magyarországon – legelőször Nógrádban – minden évben életre hívják a szimbolikus eseményt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!