Pásztó

2017.12.12. 15:53

Büszke lehet minden magyar

Az atomenergia, az állatorvos-tudomány, a gépgyártás, a növénytermesztés, a gyógyászat és sok más egyéb terület magyar származású tudósainak és feltalálóinak munkásságát, valamint elismeréseit összefoglaló kiállítás nyílt a közelmúltban a helyi Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központban.

Nagy Orsolya

Vándor kiállítás nyílt a pásztói intézményben Beküldött fotó

A jelentős érdeklődést vonzó tárlatot dr. Pálfi György professzor tizenhat éves tudományos kutatómunkája alapján állították össze.

Farkas Attila, alpolgármester köszöntőjét követően dr. Boór Ferenc egyetemi munkatárs, a tudománytörténeti vándorkiállítás ügyvivő koordinátora nyitotta meg a tárlatot.Illés Rudolf, a kiállítás szervezője elmondta, hogy több Nógrád megyei településre is eljuttatják a vándorkiállítást, például Hollókőre, Balassagyarmatra, Szécsénybe és Salgótarjánba, sőt, még a határon túlra, Fülekre és Rimaszombatba is szerveznek tárlatot. Illés Rudolf úgy véli: a tárlat megtekintését követően méltán tölti el a büszkeség minden magyar szívét. Pásztón egészen december 20-ig várják az érdeklődőket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!