Pásztó

2018.01.10. 19:49

Babagyilkosság: megrázó részletek

Félelem, nyugtalanság, felháborodottság, az eset előtt értetlenül álló és a miértekre választ kereső emberek. Ez a hangulat jellemzi még napokkal az eset után is Pásztó azon részét, ahol a felfoghatatlan csecsemőgyilkosság történt.

Gerhát Karina [email protected]

Egy újszülött testrészét vitte be pár napja az egyik család házába a saját kutyájuk, amelyre a szemétgyűjtő konténer környékén bukkant rá. A megdöbbent lakók azonnal értesítették a rendőrséget, akik rövid időn belül beazonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, 34 éves, háromgyermekes családanyát. A helyszínen próbáltunk válaszokat keresni a megválaszolhatatlanra.

Településrészre érkezésünkkor szinte alig lehetett embert látni azon az utcán, amelyiken egyébként nem ritka a járókelő. Ennek ellenére felkerestük azt a lakást, ahová a kutya bevitte a csecsemőfejet, de nem találtuk az ott élőket. A környéken lakók elmondták, hogy a család a tragikus eset után nem sokkal elköltözött onnan, állítólag babonás félelmükben.

Miközben beszélgettünk, egyre többen tekintgettek ki az ablakon és döntöttek úgy, hogy kimerészkednek hozzánk. Nyilatkozni azonban csak név nélkül mertek, megmagyarázhatatlan módon ugyanis félnek, bár hogy mitől, azt pontosan nem tudták megfogalmazni. Az egyik önmagát kisebbséginek valló család arra panaszkodott: az a hír terjeng, hogy a romák közül való volt a tettes, noha tudomásuk szerint ez nem igaz. Felháborodva mondták, az ő fajtájuk közül soha senki nem tenne ilyet. Ha nekik ötven gyereket kellene megszülniük, azt is megtennék, és akár még a disznóólban is felnevelnék. „Sok mindent elkövethetünk, de ilyet soha” – mondták.

A környéken élők bezárkóztak, sokan ki sem mernek jönni a házukból, illetve a gyermekeiket sem engedik óvodába, iskolába. Attól tartanak ugyanis, hogy ennyi erővel bárki megölheti őket is. A gyilkossággal megalapozottan gyanúsítható 34 esztendős nő a város másik végében lakott. Éppen ezért nem tudják a helyiek, hogyan került pont az ő környékük kukájába a csecsemő feje.

Egyszerre bűnös és áldozat

Az áldozat feldarabolása végtelenül bizarr és horrorisztikus, külön kezeli ezeket a cselekményeket a kriminalisztika – közölte portálunkkal Szabóné Koós Ibolya. A klinikai szakpszichológus hozzátette, ezekben az esetekben patológiás személyiséggel van dolgunk, nem egy „átlagember”, aki elkövet egy bűncselekményt, és megbánást tanúsít. Életvezetését, értékrendjét morális zűrzavar jellemzi, többnyire kriminális személyiség. A szülés testi-lelki megrázkódtatás, rendkívüli fájdalom a nő számára. Közismert a szülés utáni depresszió vagy pszichózis jelensége a kevésbé szerencsés lelkialkatúaknál. A szülés hatására egy megváltozott, beszűkült tudati állapot jön létre, kétséges, hogy ilyenkor mennyire van valaki azzal tisztában, hogy mit tesz.

Arról is beszámoltak ezek az emberek, hogy értetlenül állnak az eset előtt, ugyanis elmondásuk szerint az elkövetőt sokszor látták közlekedni a városban, de mindig vidámnak, jókedvűnek tűnt, nem látszott rajta semmi­féle pszichés probléma. A gond talán az lehetett, hogy nem a párjától várta a kisbabát, és ezért követte el ezt a szörnyűségét. Az ott élők szerint a testalkata miatt nem látszódott rajta a terhesség, az utcán pedig mindig olyan, ahogy mondták, „puffasztott” mellényt hordott, amely még jobban eltakarta.

A helyszínt járva, rövid idő elteltével újabb információkhoz jutottunk, miszerint a város másik felében, az egyik üzlet környékén újabb testrészeit is megtalálták a csecsemőnek. Azt is beszélték, hogy az újszülöttet több részre darabolta fel a nő, és azokat a város különböző pontjaiban helyezte el. Amennyiben a kutya nem viszi haza a fejet, talán soha nem jönnek rá a 34 esztendős nő szörnyű tettére.

Ezeket az állításokat nem erősítette meg a rendőrség, ugyanis a nyomozás érdekeire való tekintettel az üggyel kapcsolatban továbbra sem közöltek semmiféle információt.

A legnagyobb megválaszolatlan kérdés: hogyan juthat el egy nő addig a pontig, hogy annak a gyermeknek, akit világra szül, kioltsa az életét…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!