Szügy

2017.11.23. 06:59

Áramot termel a park, bővül az iparterület

Bővítik az iparterületet Szügy határában, a tíz hektárt érintő beruházásra több mint félmilliárd forint támogatást nyertek.

Hegedűs Henrik

Öt hektáron napelempark építését tervezik, építenek inkubátorházat, megteremtik a szakképzés feltételeit, azután pedig jöhetnek az újabb befektetők. Az építési engedély a napelempark létesítésére tegnap már megérkezett – mondta lapunk kérdésére Markó Antal, a község polgármestere.

A község tavaly pályázott az új ipari övezet kialakítására, amire 545 millió forintos támogatást ítéltek meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban.

Tágas térség szélén, a Balassagyarmaton Szüggyel összekötő út mentén beszéltünk meg találkozót egy késő őszi délelőttön Markó Antallal, a falu polgármesterével. Velünk átellenben gőzerővel üzemelt a Zollner, nem messze innen, tisztán látszottak a Parat parkolójában álló autók. Egyelőre üres még a további fejlesztés céljára kiszemelt tíz hektár, de a jövőben már ez a terület is benépesülhet ipari üzemekkel.

– Településünk számára nagyon fontos, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő földeket minél eredményesebben hasznosítsuk, az ötletek tárháza pedig kimeríthetetlen – mondta el az iparfejlesztési pályázat előzményeit a polgármester. – Ráadásul éppen a megújuló energia felhasználásában szeretnénk nagyot előrelépni, ezért is gondoltuk azt, hogy itt, a kialakítandó, tízhektáros övezet mintegy felén egy napelem-kiserőművet építsünk fel.

 

Az ipari övezetben már működő üzemek mellé rövidesen újabbak települhetnek Fotó: Torjay Attila

 

A másik részben különböző kisebb gazdasági egységeket tervezünk, például egy inkubátorházat is kialakítunk, illetve a már meglévő gazdasági egységeink számára szeretnénk a szakmai utánpótlást biztosítani, a szakmunkásképzés beindításával. Jelenleg a beruházások hatósági előkészítése zajlik, a földet már kivonattuk a mezőgazdasági művelés alól, belterületbe csatoltuk, a közművesítés is megkezdődött. Ezután lehet majd az érdeklődőkkel tárgyalni.

Markó Antal bízik benne, hamar megtalálják a megfelelő partnereket, hiszen ez a Szügy-Balassagyarmat ipari övezet nem csupán nagy népszerűségnek örvend a befektetők körében, hanem az egész nyugat-nógrádi fejlődés motorja is.

Már a faluba visszatérve, a polgármesteri iroda dolgozóasztala fölé hajolva mondta el nekünk Markó Antal, hogy kisebb akadályok gördültek a fejlesztés rendes ütemezése elé. Minden, építkezésre szánt területen előzetes régészeti vizsgálatot kell tartani, a fémdetektoros felmérés pedig valamiféle tárgyakat jelzett a földben. Ez viszont azt jelenti, hogy az érintett, rövid szakaszon feltárást kell végezni. Ez nem csak időhátrányt jelent, de a költségeket is megnöveli. A szügyiek tudomása szerint semmiféle korábbi adat nem utal itt lelőhelyre, így a kutatás hamar lezárulhat, és megindulhatnak a munkagépek.

Lehet, hogy ők hamarosan csupán üdítő kivételek lesznek. A szügyi ipari területet azért hozták létre az ezredforduló környékén, hogy munkát biztosítsanak a helyieknek, ám a Zollner és a három másik itt működő cég egyre inkább azzal szembesül, hogy a környékbeli munkások nem ütik meg az elvárt szintet. Hiába nagy a munkanélküliség, és hiába kínálnak álláshelyeket, nincs, aki betöltse őket. Hogy lehet ez?

Kétezer munkahely

Szügyben az 1990-es végén alakították ki az ipari parkot, amelyben ma négy nagy nemzetközi cég, autóipari beszállítók működnek, összesen mintegy kétezer embernek adva munkát. A megye szinte minden településéről járnak ide dolgozni, de az elmúlt években külföldi vendégmunkásokat is foglalkoztattak itt, mert a környéken nem mindig találni megfelelően képzett munkaerőt. Az ipari övezet Balassagyarmat és Szügy között terül el.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!