Nógrád megye

2017.11.26. 06:54

Vizes, seprős kocsik és munkások is hadba állnak a sárral szemben

Gőzerővel haladnak a 21-es számú főúton a munkálatok, sebességkorlátozásra, előzési tilalomra, fél pályás útlezárásokra éppúgy számítani kell, mint jelzőlámpás forgalomirányításra.

S. Csuka Enikő

Az érintett útszakaszon sok helyen gondot okoz a sár, az utak tisztán tartására három seprős autó is rész vesz, emellett kézi munkával is takarítják az aszfaltot – mondta el a Nógrád Megyei Hírlap kérdésére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója.

Karcagi Orsolya hozzátette: Szurdokpüspöki és Pásztó környékén a befejező munkák és a kezelők által felvett hibalisták javításai folynak és épül a vadátjáró. A területen még körülbelül 12 gép és 35 ember dolgozik jelenleg.

– Mindenhol a végleges pályán megy a forgalom annyi korlátozással, hogy csak egy sávban és 60 kilométer per órás sebességkorlátozással. Jelenleg a munkaterületen három seprűs kocsi takarít folyamatosan – mondta Karcagi Orsolya. – Pásztó, Mátraszőlős és Tar mellett növényeket telepítenek ezekben a napokban. A Mátraszőlős közelében található turbó körforgalom környezetének kivételével a végleges pályán megy a forgalom. A mostani forgalomkorlátozást körülbelül három hét múlva szüntetik meg. Jelenleg a munkaterületen vizes, seprűs kocsik takarítanak folyamatosan.

Mint megtudtuk, a Tar és Mátraverebély településeket érintő szakaszon az összes műtárgy építése zajlik. A 21-es számú főút szélesítésére jól halad, de az időjárás is befolyásolja a munkálatokat. Folyamatban van a Köves-tető szikla bontása, illetve egy szakaszon a javító és fagyvédő réteg építése is. A hírközlési, szénhidrogén vezetékek kiváltása zajlik.

– Bátonyterenye külterületén a földmű építési munkák tovább folytatódnak. Bátonyterenye és Vizslás között befejeződött a bal pálya szerkezetének építése, ugyanakkor a bátonyterenyei elágazástól megkezdődött a burkolat készítése – mondta Karcagi Orsolya.

Hozzátette: Kisterenye belterületén a közmű kiváltási munkák a végükhöz közelednek, nagy részük idén befejeződik. Folytatódnak az aluljárók építési munkái és az ezer milliméter átmérőjű csapadékvíz gyűjtő csatorna építése, mintegy 700 méter hosszban. A Zrínyi út előre láthatólag december közepéig lesz lezárva, ezt követően már az új nyomvonalon helyezik forgalomba. A buszmegállók megközelítésére ideiglenes járdák épülnek. A későbbiekben váltakozva a Névtelen út, a József Attila út, a Jászai Mari út és a Köztársaság út csomópontját is hosszabb időre lezárják. A terelő utakat az önkormányzattal és a Magyar Közút Zrt.-vel egyeztetve jelölik ki.

Sebességkorlátozás, közműépítés

A teljes szakaszon a jóváhagyott ideiglenes forgalomtechnikai terveknek megfelelően előzési tilalom és sebességkorlátozás, egyes helyeken sávelhúzás van érvényben. A 21-es számú főúton tartósan előzési tilalom és 60, illetve 40 kilométer per órás sebességkorlátozás van. A közműátépítések miatt hétvégenként fél pályás lezárásokra kell számítani jelzőlámpás forgalomirányítással.

Útfelújítással főként a meglévő utak csomópontjában találkozhatnak az autósok, a teljes szakaszon többnyire a meglévő 21-es út mellett zajlik a kivitelezés. Változó létszámú munkaerővel vannak jelen, esetenként mindkét szakaszon közel 50-60 fő dolgozik egyszerre. Aszfalt bedolgozásnál körülbelül 1500 tonna napi mennyiséggel számolnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!