Helyi bulvár, celeb

2016.01.06. 08:05

Tarantino otthagyta kézjegyét Hollywoodban

fenyvesi

[caption id="" align="aligncenter" width="700"] Quentin Tarantino[/caption]

Elismert filmjei után újabb maradandó kézjegyét hagyta Hollywoodban Quentin Tarantino filmrendező: kéz- és lábnyomát a legendás Grauman's Chinese Theatre mozi előtt örökíthette meg cementlapon.

Los Angeles. Tarantino Az Aljas nyolcas című, három Golden Globe-díjra is jelölt legújabb filmjét csütörtöktől a magyar mozik is játsszák. Az 52 esztendős forgatókönyvíró-rendező a Kínai Színház előtt rendezett ceremónián elmondta, hogy nagy megtiszteltetésnek tartja az eseményt. A nevezetes mozi előtti sétányon több ezer sztár kéz- és láblenyomata látható. Mint hozzáfűzte, valójában már jóval az előtt szerette volna, ha cementbe öntik kéz- és lábnyomát a Kínai Színház előtt, hogy befutott volna.

– Erre vágytam egész életemben – jelentette ki.

Tarantinót a rendezvényre Christoph Waltz osztrák színész is elkísérte, aki két Oscar-díjat is nyert a rendező filmjeiben nyújtott alakításáért: 2010-ben a Becstelen Brigantyk, 2013-ban pedig a Django elszabadul szereplőjeként díjazta az amerikai filmakadémia.

– Quentin elgondolkodtat, felpezsdít, átver, meglep, de legfőképpen szórakoztat minket. Minél több ilyen lenyomatot akarunk, és mindig másodpercenként 24 képkockával – fogalmazott a színész.

Két hete csillagot is kapott Tarantino a hollywoodi Hírességek sétányán. Az iskolai tanulmányait félbehagyó filmes, aki úgy gondolta, a maga erejéből többet tanulhat, szintén két Oscar-díj birtokosa: az egyiket 1995-ben a Ponyvaregényért, a másikat 2013-ban a Django elszabadul című filmjéért kapta.

Az Aljas nyolcast három kategóriában is díjára jelölte a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szövetsége (HFPA): Jennifer Jason Leight a legjobb mellékszereplő Golden Globe-jára esélyes, de a forgatókönyvnek és Ennio Morricone filmzenéjének is odaítélhetik az elismerést. A díjakat vasárnap este adják át Hollywoodban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!