Helyi bulvár, celeb

2016.04.07. 07:15

Helen Mirren lesz a háziasszonya

fenyvesi

[caption id="" align="alignleft" width="700"] Helen Mirren[/caption]

Helen Mirren Oscar-díjas színésznő lesz a „zsidó Nobelként” emlegetett Genesis-díjátadó ceremónia háziasszonya júniusban Jeruzsálemben.

Jeruzsálem. Az egymillió dollár (275 millió forint) értékű díjat idén az izraeli-amerikai hegedűművész, Jichák Perlman veheti át zenészként, tanárként és a sérült emberek érdekében végzett tevékenységéért.

Stan Polovets orosz származású amerikai üzletember és filantróp, a Genesis-díj Alapítvány társalapítója és elnöke elmondta: azért kérték fel Mirrent, mert a színésznő Izrael támogatója és tekintélyével emeli a ceremónia fényét. A színésznő közleményében hangsúlyozta, hogy megtiszteltetésként érte a feladat, nagy izgalommal utazik ismét Izraelbe, amely nagy hatással volt rá. Mirren azon kevesek közé tartozik, akik az Oscar-, a Tony- és az Emmy-díjat is megkapták a filmes, a színházi és a televíziós szakmától. Az alapítvány emlékeztet, hogy Mirren, aki nem zsidó, de több alkalommal járt már Izraelben, 1967-ben egy kibuc farmján dolgozott önkéntesként. Az egy évvel ezelőtt bemutatott Hölgy aranyban című filmben egy idős zsidó menekültet alakít, aki egy évtizeden át harcolt az osztrák kormánnyal, hogy visszakapja azt a Gustav Klimt-festményt, amelyet a nácik vettek el a családjától. Perlman a Genesis-díj harmadik kitüntetettje. A díjat Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő adja át a hegedűművésznek június 23-án. Perlman már bejelentette, hogy a díjjal járó pénzösszeget a sérült emberek támogatására és különleges, fiatal tehetségek felkarolására szánja.

Az elismerést elsőként Michael Bloomberg korábbi New York-i polgármester, a második alkalommal pedig Michael Douglas Oscar-díjas színész kapta meg. A díjjal olyan hírességeket tisztelnek meg, akik szakmájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és elkötelezettséget mutattak a zsidóság és Izrael iránt is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!