Helyi bulvár, celeb

2016.01.06. 08:15

Csúcson Adele új albuma

fenyvesi

[caption id="" align="aligncenter" width="700"] Adele[/caption]

Újabb rekorddal zárta az évet Adele: a brit énekesnő 25 című albumából 2015-ben olyan sok kelt el az Egyesült Államokban, mint semmilyen más lemezből az elmúlt tíz évben.

New York. A Nielsen SoundScan piackutató intézet hétfői közlése szerint az év végéig 7,44 millió albumot vásároltak meg az amerikai rajongók. Ezzel a 25 csak kevéssel marad el Usher Confessions című 2004-es lemezének 7,98 milliós eladási rekordja mögött. Adele teljesítménye azonban kiemelkedőbb, hiszen míg Usher lemeze márciusban, Adele-é csak november végén jelent meg, tehát alig másfél hónap alatt jutott az R&B énekes rekordjának közvetlen közelébe.

Az album és első kislemeze, a Hello világszerte a slágerlisták élén nyitott és már hatodik hete szerepel az amerikai Billboard 200-as albumlistájának első helyén. Csak az év utolsó hetében 363 ezer példányt adtak el Adele lemezéből. Az online eladásokra fókuszáló listán az album Hello című dala az első helyen áll, az év utolsó hetében 327 ezer példányban vásárolták meg az Egyesült Államokban.

A több Grammy-díjjal és egy Oscar-díjjal is elismert soulénekesnő legutóbb 2011-ben adott ki albumot. Új lemeze rekordot rekord után döntött, holott a streamingszolgáltatást nyújtó platformokon, például a Spotifyon nem volt hallgatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!