Labdarúgás

2018.07.18. 11:49

Új egyesület alakult Bátonyterenyén

A Bátonyterenyei Torna Clubot az alapító­ tagok 2017. novem­ber 10-én hozták létre, míg a bíróság 2018. január­ 6-án jegyezte be. Az elkövetkező­ évadban a megyei II. osztályban indulnak. A történ­tekről az egyesület elnökét­, dr. Mátyás Mátyást kérdeztük, aki korábban a Nagybátonyi SC és a Mátranovák­ csapatánál is tevékeny­kedett.

Balogh Tibor

B.L.

– Tavaly novemberben, Nagy-Majdon József polgármesterrel volt egy futballal kapcsolatos közös beszél­getésünk – kezdte dr. Mátyás ­Mátyás. – Arra jutottunk, hogy szükség lenne a városban egy olyan egyesületre, amely komolyan foglalkozna az utánpótlással, majd ­idővel egy versenyképes felnőtt­csapatot is foglalkoztatna. Most eljött ez az idő, hogy ezen ­tervünkbe belevágjunk.

A másik két csapat a másodosztályban is szerepelt

Nagybátonyi SC: a megye egyik patinás egyesülete, a Nagybátony 1925-ben alakult meg. Az eddigi működésük alatt tíz évadot szerepeltek a másodosztályban. Elsőként 1953-ban (14. helyen végeztek), míg utoljára 1982/83-ban (20.) mérették meg magukat. Időközben a fennállásuk legjobb eredményét 1968-ban vívták ki, amikor is a második­ vonalban az ötödik helyet szerezték meg. Nemzeti Bajnokságban, de már a harmadik osztályban utoljára 2012/13-ban játszottak, köszönhetően Bazsó Gábor támogatónak. A megyei I. osztály után a 2017/18-as idényt a III. osztály Keleti csoportjában töltötték, ahol ötödik helyen végeztek.

Kisterenyei SE: az egyesület 1924-ben alakult meg. Fennállásuk alatt két alkalommal szerepeltek a másodosztályban: 1946–47-ben (12.) és 1954-ben (13.). A harmadik vonalban a legnagyobb sikerüket az 1962–63-as szezonban érték el, amikor harmadikok lettek az erős mezőnyben. A hetvenes évek közepétől jobbára a megyei egyben voltak, ahonnét 2009-ben búcsúztak.

Legutóbb a megyei II. osztály Keleti csoportjában a hatodik helyen zártak.

– A megyei II. osztályba adták le a nevezést. Ki fogja irányítani a bajnokságban a csapatot?

– Az edzői teendőket Forgó Péter vállalta el, így a Mátranovák után ismét együtt dolgozhatunk.

– Miként áll az együttes szervezése, és mikor kezdik el a felkészülést?

– A felnőttcsapat kerete alakulóban van, az edzéseket július 15-e után kezdjük. Bízunk benne, hogy jól fel tudunk készülni.

– Mi a helyzet az utánpótlással?

– A Bozsik-programban már tavasszal részt vett az egyesület, mostanra több mint negyven gyerek játszik nálunk. A csapatok irányítását Susán Attila végezte, az ősztől reményeink szerint még Ornyik Róbert is csatlakozik a szakmai stábhoz. Az örömmel tölt el, hogy több mint húszan jelezték, hogy nálunk játszanának az ifiben.

– Mik a célok?

– Szeretnénk egy jó közösséget kialakítani, és egy olyan csapatot, amely az évad végén ott lehet az élbolyban. Aztán majd később stabil résztvevője szeretnénk lenni a megyei első osztálynak, valamint célunk egy minél erősebb utánpótlásbázis kialakítása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában