Diáksport

2018.07.16. 11:39

Sporttal teljesítik a gyakorlatot

A balassagyarmati SSZC Szent-Györgyi Albert Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája négyhetes összefüggő nyári gyakorlatot rendezett a sportszakgimnáziumként működő 10. D osztályának.

B. L.

A több helyszínen (iskola, Nyírjes, műfüves pálya, tornacsarnok, strand) lebonyolított tábor színes programokkal várta a diákokat.

Kezdetben sportversenyek, gyalog- és kerékpártúra szerepelt a terítéken, amelyek során a résztvevők megismerkedhettek a turistatérképpel is. Ezt követően a különböző labdajátékok, az akvafitnesz és az úszás volt a program. A harmadik héten egy pályázat keretében speciális tréninget tartottak a fiataloknak, melynek témája a sportkommunikáció és mozgásanyag előtérbe helyezése volt. A foglalkozás végén OKJ tanúsítványt kaptak a tanulók.

A záróhéten a régi magyar küzdősportokkal (baranta, botforgatás) és az atlétika különböző számaival is megismerkedhetnek, valamint besegítenek a Palóc Triatlon előkészítő munkáiba is.

A sporttagozatos nebulók sok új ismerettel gyarapodtak, és több mozgásformát is elsajátíthattak. A tervek szerint jövőre is megrendezik majd a tábort

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában