„Ő még csak most tizennégy!”

„Siess haza, vár a mama!” – küldhetnénk a legjobb helyre az LGT híres, Ő még csak most 14 című slágerével az ezúttal valóban leginkább megszeppent kislányokra emlékeztető „salgótarjáni” labdarúgókat (valójában egyikük sem tarjáni), akiknek a hét végi NB III.-as bajnoki meccsen 14 gólt „leheltek” be a jászberényiek.

Igenis: „siess haza, vár a mama!”, mert felnőtt férfiemberek, akik képesek küzdeni-harcolni a becsületükért, semmilyen körülmények között nem kaphatnak harmadosztályú csapattól 14-et. Ez nyafka fruskákra vall, nem pedig elszánt sport­emberekre.

Akik látták a meccset, el is mondták, hogy a pálya fölé tényleg kitehették volna a tévéből ismert 14-es karikát, mert az a „mészárlás”, amely a játéktéren zajlott, való­ban nem ártatlan gyerekszemeknek való volt.

Ez az égbekiáltó 0–14 egyébként olyan szégyen és gyalázat, amilyenre nem volt példa a salgótarjáni labdarúgás több mint 100+14 éves történetében. Ezt tudniuk kell azoknak, akik salgótarjáni színekben bóklásztak a pályán. Ilyen durva vereségre az sem lehet mentség, hogy a tavaszi rajt előtti utolsó pillanatban, ráadásul a magyar foci legalsóbb régiói­ból toborozták össze az STC Salgótarján tavaszi keretét. 14-et még talán egy elszánt női csapat sem kapott volna, nemhogy felnőtt férfiak…

A meccs után Vitányi László játékos-edző nem is próbálta palástolni, hogy csalódottság, düh, keserűség és tehetetlenség érzései kavarognak benne.

„Ebben az osztályban már komoly csapatok és labdarúgók szerepelnek, én pedig azt hittem, hogy akaratban erős játékosokat tudok egy helyre terelni, és megnehezítjük majd a csapatok dolgát, de ez a nap ezt megcáfolta” – kesergett a szakvezető, aki be is vallotta, hogy ez a „teljesítmény” méltatlan volt mindenkihez.

Ezek után nem csoda, hogy most sokan köszörülik a nyelvüket Ferenczi Bélán, az STC tulajdonosán, aki meg is érdemli a bírálatokat, mert ha el is hisszük, hogy az őszi idényt harmadik helyen záró csapat anyagi helyzete a télen tragikusan megrendült, nagyobb körültekintéssel akkor is ki tudott volna állítani tavaszra egy ennél acélosabb csapatot – még akkor is, ha a tavasz egyetlen célja nem több, mint hogy ez a szedett-vedett gárda valahogy végigkínlódja az idényt.

Lehet, hogy ő sem számított ekkora bukásra, de ezt már nem lehet visszacsinálni, és nagy kérdés, hogy a következő hetekben a tulajdonos és a szakvezetés tudja-e menteni a menthetőt, vagy pedig a kilátástalan helyzetben mégis bedobják a törülközőt.

Mielőtt azonban pálcát törünk Ferenczi Béla fölött, azért – anélkül, hogy mentegetni akarnánk – nézzük meg, hogy a mostani, izgalmas XXI. századi világban rajta kívül hányan tettek keresztbe akár csak két szalmaszálat, vagy – konkrétabban fogalmazva – két nagyobb címletű bankjegyet a salgótarjáni labdarúgásért. Nos: nem jutunk messzire a számolásban. Amióta a tarjáni foci utolsó nagyobb fellángolását bemutató, kis híján élvonalba jutó SBTC-t – az akkori önkormányzattal együtt – kurtán-furcsán magára hagyó Egri Nyomda lelépett a porondról, azóta időről időre beüt a krach…

Néhány éve felbukkant ugyebár a Stécénél egy megyén kívüli „megmentő”, aki aztán nem sokkal később már saját magát sem volt képes eléggé mentegetni – a következmények pedig ismertek. Előtte és utána pedig volt – Ferenczi… Aki nélkül persze talán már az SSE-stadiont is bekebelezte volna az erdő – de ezzel együtt (többekhez hasonlóan) ő sem gáncstalan Grál-lovag a helyi focivilágban.

Most pedig sokan éppen azt hangoztatják, hogy ez az STC nem is Salgótarján, hanem Somoskőújfalu csapata, amely a tulaj machinációi által „bitorolja” a város nevét, és ezt a vérszegény alakulatot most az ország többi részén a legendás SBTC-vel azonosítják. Ebben is van igazság, és ha már itt tartunk, sok szur­koló várja repesve, hogy Salgótarján „valódi” csapatából – amely a helyi fiatalságra építve, 100%-osan vezeti a megyei bajnokságot – végre valaki csináljon egy olyan stabil NB-s csapatot, amely méltán viseli a nagy elődök által dicsőségre vitt SBTC nevet.

Hogy ki lehet majd ez a jótét lélek? Nos, mint tudjuk, a klubot működtető kft. többségi tulajdonosa jelenleg a DVTK. Ezért momentán csak azt várhatjuk, hogy ha már helyben hiányzik az „ész, erő és oly szent akarat”, akkor a diósgyőri sportbarátaink segítenek olyannyira felvirágoztatni Salgótarján egykor szebb napokat látott labdarúgását, hogy a boldog és lelkes szurkolók majd örömmel fognak tódulni a kormányhatározatba foglalt – és tán rövidesen megépülő – új, modern tarjáni stadionba, ahol talán a tarjáni Oláh Ferenc is olyan legendává válik, mint amilyen a jeles diós­győri elődje volt a kiváló Szabó Géza mesteredző keze alatt.

Addig is, fejezzük be az LGT slágerének újabb passzusával: „Hiába keresnéd, hiába szeretnéd, erre azt mondja, hogy ő még csak most 14”. Itt tartunk, innen kell felkapaszkodni.

Kiemelt fotónk illusztráció!