Kosárlabda

2018.02.16. 15:02

Nehezen kínlódták ki a kötelezőt a tarjániak

A lelkes ellenfél mellett a játékvezetőkkel is meggyűlt a baja az SKSE együttesének.

Horváth Péter

Langyos tempóban kezdte a vasárnap esti találkozót az SKSE, amely az első pillanattól a gárda Achilles-­sarkának számító területvédekezéssel találta magát szembe. A nyitó negyedben nem is nagyon tudtak mit kezdeni a debreceniek pattogós zónájával a kinti dobásaikat sorozatosan elhibázó tarjániak, miközben a lendületesen játszó vendégek a túloldalon olykor bántóan könnyedén termelhették a kosarakat. Kovács Adrián legénysége a palánkok alatt korlátlanul uralkodó ni­gériai Omenaka vezérletével az első kisszünetre végül teljesen megérdemelt, tízpontos vezetést szorgoskodott össze, ami azért már a hazaiakat is jóval nagyobb erő­bedobásra késztette.

A rövid pihenőt követően a labdát az addigiaknál lényegesen jobban mozgató, s hátsó soraikat is rendbe szedő piros-feketék, Burai, Olasz és Rack­ley találataira építve, mindjárt egy 20–2-es etappal lepték meg riválisukat, s bár a félidő hajrájában a Tóth Bence-Omanaka duónak sikerült kimozdítania a holtpont­ról a látogatókat, a mieink nyolcpontos előnyéből hat a nagyszünetre is megmaradt (43–37).

A harmadik periódust gyors kosárváltások vezették be, ám 47–42 után egy újabb lendületes hazai futam, a találkozó során először, immár kétszámjegyű különbséget eredményezett. Ekkor azonban, ahelyett, hogy megnyugodtak volna, a tarjániak érthetetlen módon fejetlen kapkodásba kezdtek, amit kihasználva az egyetemisták megint kicsit közelebb settenkedtek.

Rackley mindazonáltal arra azért ügyelt, hogy a távolság ne csökkenjen le vészesen, így azután a végső tíz percnek 62–53-as állással futottak neki a felek. Ennél jobban pedig a záró felvonásban sem igen akaródzott lemaradniuk a debrecenieknek, amiben közrejátszott, hogy az Ughy-gárdának ebben az időszakban már egyszerre kellett a szívós vendégekkel, és a mindvégig rengeteg hibával ténykedő, ám a fonalat ekkorra végképp elveszítő játékvezetői trió­val küzdenie. Szerencsére az SKSE csapatának végül mindkét „ellenfelén” sikerült felülkerekednie, és a Sonyák-Burai páros a finisben bebiztosította a mieink számára ezt a hullámzó játékkal kikínlódott, kötelező győzelmet.

Ughy Albert: – Nagyon ügyes fiatal játékosok alkotják ezt a debreceni csapatot, védekezésben a sebességükkel néha nem is tudtunk mit kezdeni. A komolyabb problémáink mégis inkább támadásban voltak, nem játszottunk elég kreatívan, nagyon direktben akartuk megoldani az egyes szituációkat. Sajnos a játékvezetésre is újfent ki kell térnem, hiszen a „sípmesterek” az utóbbi időben már nem először voltak a leggyengébb szereplői a mérkőzésünknek.

Kovács Adrián: – Különösen a védekezésünkkel voltam elégedett, nagyon fegyelmezettek voltunk és remekül kommunikáltunk. Erre építve szép tranzíciós támadásokat vezettünk, melyeket azután hol jobban, hol gyengébben sikerült befejeznünk. Összességében nem lehet panaszom játékosaimra, mindenki hozzátette a magáét a mai produkcióhoz. A szimpatikus salgótarjáni csapatnak gratulálok, és további sok sikert kívánok!

NB I. B, Zöld csoport, férfiak, 17. forduló:

Salgótarjáni KSE–Debreceni EAC U23 82–68 (14–24, 29–13, 19–16, 20–15)

Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 300 néző, vezette: Nagy V., Sentényi, Nepp.

Salgótarján: RACKLEY 19, SONYÁK 11/6, BURAI 22/6, Jakab P. 3, Joó 11/9. Csere: OLASZ 10, Kovács D., Csapai 6. Edző: Ughy Albert. Debrecen: TÓTH B. 24/12, KOZÁK M. 19/3, Kozák B., Opre 3, OMENAKA 14. Csere: Zsuga 3/3, Asszú 5/3, Nemes, Szűcs B., Mászlé. Edző: Kovács Adrián.

Az eredmény alakulása. 4. p.: 3–9, 9. p.: 12–19, 14. p.: 27–25, 17. p.: 34–26, 22. p.: 45–42, 25. p.: 54–42, 32. p.: 63–55, 37. p.: 70–62. Kipontozódott: Rackley (36.), Omenaka (39.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában