Kosárlabda

2018.02.22. 13:11

Nagyot léphet céljai megvalósítása felé az SKSE

A csalódást okozó kupa­szereplést követően bajnoki csúcsrangadó vár az NB I. B-s tarjáni kosarasokra.

Horváth Péter

????????????????????????????????????

Bár a megyeszékhelyiek az éremszerzés reményében utaztak el a Hepp-kupa múlt hét végi, debreceni négyes döntőjére, a legjobbjától jócskán elmaradó Ughy-legénység végül „csont nélkül” a viadal utolsó helyén végzett.

– Kezdjük pozitívan, le a kalappal a szövetség, illetve a szervezők előtt, mert ez a kupahétvége tényleg olyan volt, amilyennek lennie kellett – pillantott vissza a Magyar Kupa nyolcas fináléját is magában foglaló nagyszabású rendezvényre Dániel Tamás, az SKSE klubmenedzsere. – Egy szavunk sem lehet sem az ellátásra, sem a körülményekre, általában semmi olyat nem tudok mondani, ami megzavarta volna a rendet, a nyugalmat. Talán csak a két mérkőzés, azokat nem kellett volna lejátszani. Nem volt túl kellemes, hogy többen meg­dicsértek minket, veregették a vállunkat, mondván, milyen nagy dolog, hogy mi is ott vagyunk. Egy frászt! Tudom, hogy ez most furcsán hangzik, de megnyerhettük volna ezt a kupát.

– Mi hiányzott ehhez, hit, koncentráció, vagányság?

– A későbbi győztes orosz­lányi­ak az elődöntőben úgy be voltak rezelve tőlünk, hogy annál már csak mi voltunk jobban tőlük. Ha sikerült volna negyven perc alatt valamikor kiköpni az altatót, akkor nyerhettünk volna. De mindenki jócskán a tudása alatt teljesített, foglalkoztunk mindennel, csak a játékkal nem, így pedig még egy ilyen gyengén muzsikáló ellenféllel szemben is egyértelmű volt a bukásunk. A második találkozónkra aztán nem hogy tanultunk volna az első hibáiból, inkább megszoroztuk azt még hattal, és tényleg egy nullás produkcióval rukkoltunk elő. Hogy egyáltalán mit profitáltunk ebből az egész tornából, nyilván hamarosan kiderül, hiszen nyakunkon a bajnoki alapszakasz finise, és ha mást nem is, de a jelenlegi harmadik helyünket meg kell őriznünk a rájátszásra. Talán akkor lesz esélyünk a feljutásért játszani.

– A végelszámolás szempontjából kulcsfontosságú lehet a második helyén álló Budafok elleni idegenbeli rangadó. Mire számít a péntek esti találkozón?

– Az őszi mérkőzésünkön a szezon egyik leggyengébb produkcióját bemutatva simán kikaptunk tőlük úgy, hogy vezettünk és mi voltunk az összecsapás esé­lyesei. Sokszor megnéztük azt a talál­kozót, szerintem látjuk a hibáin­kat, kérdés, hogy ki tudjuk-e azokat javítani. Ellenfelünk eddigi teljesítménye szinte hibátlan, hisz csak egy vereségük van, s ha négy-öt húzóemberüknek megy a játék, akkor általában könnyedén tudják nyerni a meccseket. Nekünk valami olyat kell kitalálnunk, amivel zavarba tudjuk hozni őket. Az első mérkőzéshez képest a mi csapatunk átalakult, olyan játékosokkal egészültünk ki, akikkel gyorsabb kosárlabdát tudunk játszani. Annak ellenére, hogy nagyon hullámzó a teljesítményünk, azt gondolom, az érkezőkkel egységesebbek lettünk, és ha lesz két-három átlagon felüli teljesítményünk, akkor fogunk tudni nyerni Budafokon is. Nagy segítség Drevenka Dávid érkezése, aki egy kis fazont és rutint hozott a játékunkba, ráadásul biztosan igen motiváltan fog pályára lépni korábbi csapata otthonában. Nem kell mondanom, hogy mennyire fontos számunkra ez az összecsapás, amit reményeim szerint a játékosok is látnak és át­éreznek. Egy győzelemmel nyilván nagyot lépnénk a céljaink megvalósítása felé.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában