Futsal

2018.02.18. 19:23

Meglepő a Skorpió SE DEAC elleni pontvesztése

A másodosztály Keleti csoport­jának előrehozott mérkőzésén a Skorpió SE meglepetésre csak egy döntetlent ért el a debreceniek ellen.

B.L.-H.P.

Hajtós mérkőzésen fogadták a salgótarjániak hajdúsági ellenfelüket. Nyolc perc után már két góllal is mentek a hazaiak, és a félidőben is ekkora előnnyel térhettek pihenőre. A Debrecen azonban nem adta fel, és még 4–2-es nógrádi vezetésnél is hajtottak. Ennek meg is lett az eredménye, a büntetőket is hibázó Skorpió így kénytelen volt elkönyvelni szezonbeli második döntetlenjét. Nincs sok idő a búslakodásra, hiszen az előttünk álló hétvégén a salgótarjáni lányok közvetlen üldözői, a csömöriek látogatnak a nógrádi megyeszékhelyre, amely mérkőzésen szeretnék javítani a pontvesztésüket.

 

Szabó Gábor, a Skorpió SE edzője: – Az első pillanattól koncentráltan, jó mentalitásban léptünk pályára, melynek meg is lett az eredménye és szép gólokat szerezve, előnnyel mentünk a félidőre. A második játékrészben mindkét csapat támadólag lépett fel, és nagy erőket mozgósított. Büszke vagyok a játékosokra, hétről hétre javul a játékunk, de a befejezéseknél jobb döntéseket kell hoznunk. Készülünk a Csömör elleni rangadóra.

NB II, Keleti csoport, nők, a 16. fordulóból előre­hozott mérkőzés:

Skorpió SE Salgótarján–Debreceni EAC 4–4 (3–1)

Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, vezette: Varga P., Strehó E.

Salgótarján: Cseh-Rusz – Tóth F., Bokor, Koch, Bede Anna. Csere: Bede Anett, Balya, Molnár A., Mészáros, Takács. Edző: Szabó Gábor.

Debrecen: Kósa – Dancs, Balla, Erdős, Horváth. Csere: Tóth Zs., Fekete, Pócsik, Vasvári, Maries, Böröczky, Kiss F. Edző: Sólyom Attila.

Gl.: Bede Anna (2.), Koch (8., 15., 34.), ill. Fekete (13.), Böröczky (29.), Horváth (36.), Dancs (38.).

A bajnokság állása

1. Salgótarján 11 9 2 0 64–25 29

2. Csömör 10 6 1 3 66–40 19

3. Debrecen 10 5 1 4 61–41 16

4. Berettyóújfalu 9 5 1 3 32–25 16

5. Szolnok 10 5 1 4 67–64 16

6. Szeged 10 4 0 6 47–52 12

7. Hajdúböszörmény 10 3 0 7 38–51 9

8. Békéscsaba 10 0 0 10 17–94 0

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában