Labdarúgás

2017.12.12. 14:19

A Karancslapujtő ősszel teljesítette a célkitűzést

A megyei I. osztályban lévő Karancslapujtő az első három mérkőzését megnyerte, majd váltakozó eredményeket ért el a bajnokságban. A szereplésről Tőzsér Zsoltot kérdeztük, aki 2016 júliusától irányítja újra a csapatot.

Balogh Tibor

A Karancslapujtő jobb gólkülönbsége révén a harmadik helyen zárta az őszi szezont, míg a Magyar Kupában a legjobb 64 közé jutásért az élvonalbeli Balmazújváros ellen búcsúzott hazai pályán.

– Miként készültetek a bajnokságra, és mi volt a célkitűzés?

– Heti három edzéssel készültünk, valamint egy edzőmeccsel – tekintett vissza Tőzsér Zsolt. – Jó munkát végeztünk, győztes edzőmeccseket tudtunk játszani, és kupameccsek is jól szolgálták a felkészülést. Ennek tükrében a bajnokságban dobogót tűztük ki célul, míg a kupában az országos táblára jutást terveztük.

– A célokat sikerült elérni. Miként értékeled az őszi szereplést?

– A versenyidőszakban visszaálltunk heti két foglalkozásra. A játékosoknak első a munka, így az edzések 18 órakor voltak, szerencsére a világítás jó a nagypályán, valamint az átadott műfüves kispályán is megfelelő edzést tudtunk végezni. A bajnoki helyezés a célnak megfelelő lett, de hat ponttal kevesebbet szereztünk az általam tervezettől. Az érsekvadkerti hazai, valamint a pásztói vereség fájó volt. Ilyen szemszögből nézve van hiányérzetem. A kupaszereplést sikerként könyvelem el, hiszen 1994 után ismét egy első osztályú ellenfél látogatott Lapujtőre. Egy nagyon szoros meccsen, 2–0-ra kaptunk ki a Balmazújvárostól. A teljesítményünkhöz az ellenfél edzői, Horváth Ferenc és Borsos Vilmos is gratulált.

– Milyen teljesítményt nyújtottak az egyes csapatrészek?

– A kapusposzton kiemelkedőt nyújtott Oláh Tibor. A védelem két-három, meccsen nem volt a helyzet magaslatán, de a többin nagyszerű teljesítményt nyújtott. A középpályán Novák János a kiállításáig vezéregyéniség volt, utána nagyon megéreztük a hiányát. Bozó Patriknak az idény elején ment jobban, míg Oláh Ádámnak az utolsó öt meccsen nyújtott játéka és góljai voltak fontosak. A támadósortól a gólok számában többet vártam. Az megemlíteném, Racs Máté döntő gólokat rúgott, mindig a legjobb pillanatban.

– Kik voltak a segítők?

– Rengeteg segítséget kaptam Czibilka Sándor egyesületi elnöktől és Tóth Szilárd vezetőségi tagtól. Köszönjük a szurkolóink buzdítását. Hajrá Lapujtő!

– Hogyan tovább?

– Még nem tudjuk a tavaszi rajt kezdetét, de az eddigi egyeztetetések alapján január közepén kezdjük a felkészülést.

Kiemelt fotónkon: 

A Karancslapujtő csapata (hátsó sor, balról): Tóth Szilárd vezetőségi tag, Tőzsér Zsolt vezetőedző, Szilágyi Ádám, Nyerges Krisztián, Cseh Márton, Bozó Patrik, Novák Norbert, Sánta Attila, Szőrös Krisztián, Racs Máté.

Első sor: Ajtai Dániel, Danczák Attila, Novák János, Rácz Róbert, Oláh Tibor, Pingiczer Tamás. A képről hiányzik: Czibilka Sándor egyesületi elnök, Oláh Ádám, Kalácska Csaba, Gordos Tamás.

Statisztika

Őszi végeredmény

3. Karancslapujtő 11 7 0 4 33-17 21

Mérkőzésről mérkőzésre

1. forduló: Héhalom – Karancslapujtő 0–9. 2.: Karancslapujtő – Karancsberény 5–1. 3.: Karancslapujtő – Cered 5–2. 4.: Berkenye – Karancslapujtő 4–0. 5.:

Karancslapujtő – Érsekvadkert 1–3. 6.: Rimóc – Karancslapujtő 1–2. 7.: Karancslapujtő – Mátranováki 7–0. 8.: SBTC – Karancslapujtő 3–0. 9.:

Karancslapujtő – Szécsény 2–1. 10.: Pásztó – Karancslapujtő 2–0. 11.: Karancslapujtő – Palotás 2–0.

Gólszerzők

7 gólos: Kalácska Csaba. 4.: Bozó Patrik, Oláh Ádám Urbán, Racs Máté. 3.: Novák Norbert. 2.: Novák János, Nyerges Krisztián, Pingiczer Tamás,

Sánta Attila, Szőrös Krisztián. 1.: Cseh Márton.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában