Kézilabda

2018.03.16. 11:43

Jó teljesítménnyel magabiztos győzelem

Az előző fordulók eredményes játékával, szép számú közönséget csalogattak ki vasárnap délután a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokba a Strandépítős lányok.

Mulicza Ferenc

????????????????????????????????????

A közönség óriási biztatása közepette a ­hazaiak kezdték a játékot, és Horváth már az első támadásból a vendégek kapujába lőtt. A Strandépítős lányok magukhoz ragadták a kezdeményezést, és végig kezükben tartották az irányítást. A vendégek nem adták fel, de a góljaikra folyamatosan újabb találatokkal válaszoltak a tarjániak. A félidőben így már ötgólos előnnyel (16–11) mehetett pihenni a ­Strandépítő együttese, akik a második felvonást is jól kezdték. A gólzáporos félidőben három találattal sikerült növelni az előnyüket, így magabiztosan tartották itthon a bajnoki pontokat a salgótarjáni kézilabdázók.

Ezzel a győzelemmel két ponttal elszakadt a kieső zónától a salgótarjáni csapat, és három pontra közelítette meg a negyedik helyezett gárdát az NB II. Északi csoportjának bajnokságban 15 fordulót követően.

Vasárnap idegenben lép pályára a Salgótarjáni Strandépítők KC együttese, ahol a tavaszi szezon egyik, legfontosabb mérkőzésén próbálják megszerezni a bajnoki pontokat a Kinizsi ellen. Soros ellenfelük közvetlenül a salgótarjániak mögött tanyázik a tabellán, így minden bizonnyal egy nagyon izgalmas mérkőzés vár a lányokra.

 

Rácz Viktor: – A bajnokság során ez volt az az ­eddigi egyetlen mérkőzés, amikor percről percre folyamatosan mentünk el az ellenfelünktől, nagyobb hullámvölgy(ek) nélkül. A védekezésünk jól funkcionált, amiből a már ­stabillá váló lerohanásunkra tudunk alapozni. Igazi csapatként küzdve, koncentráltan játszottunk, mindenki kivette a részét a győzelemből, aki pályára került. Fantasztikus közönségünknek külön köszönettel tartozunk, mert szenzációs hangulatot teremtettek ismét. Két pontra kerültünk a kieső zónától és három pontra a 4. helyezettől. Nagyon sűrű a középmezőny, még bármi megtörténhet. Bízom abban, hogy lendületünk tovább tart, főként mert a szezon legfontosabb mérkőzése következik a számunkra a Kinizsi otthonában.

Kézilabda, NB II., Északi csoport, nők, 15. forduló

Strandépítők KC – VS Dunakeszi 34–26 (16–11)

Salgótarján Városi Sportcsarnok, 200 néző.

Vezette: Báthori Dezső, Lamberg-Liszkay Melinda.

Salgótarjáni Strandépítők KC:

CSIKI – HORVÁTH 12/7, CSABA­ 5, Szabó 2, ­Kisbalázs D. 1, GARAMVÖLGYI 3, ­Kemenczik 3, Csere: Torják kapus, ­BOBÁL 4, PONYI 4, Bozó, ­Gecse, Karvaj­, Kovács, Kőházi.

Edző: Rácz Viktor.

Hétméteres dobások: 7/7, ­illetve 3/2. Kiállítások: 10 perc, illetve­ 8 perc.

Kiemelt fotónkon: A Salgótarjáni Strandépítők KC női együttese fontos győzelemmel hangolt a hétvégi fontos mérkőzésre – Fotó: Bakos László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában