Ökölvívás

2018.07.18. 11:58

Három salgótarjáni lépett szorítóba

Nemrég ismét ­Mezőkövesd adott otthont a Matyó Kupának, a Salgótarjáni Boksz SE (SBSE) évek óta rendszeres visszatérő vendége a rendezvénynek.

B. L.

Botos Tibor idén három fiatal bokszolóját küldte ringbe a kétnapos nemzetközi viadalon. A mindössze 11 esztendős Oláh Márk Dániel (26 kg) az első nap egy bemutatómérkőzést vívott, azaz nem hirdettek győztest. Felkészítője szerint gyönyörű ökölvívást mutatott be.

A második nap már nem úgy sikerült, ahogy eltervezték, pontatlansága vereséghez vezetett. Csapattársa, a 13 éves Oláh Géza (29 kg) egy öt-hat kilóval nehezebb ellenféllel került szembe, és bár szép dolgokat mutatott be, nem bírta erővel, így a három menet után a rivális keze csapott a levegőbe.

A harmadik SBSE-snek, Pál Péternek (38,5 kg) a fogyasztással voltak gondjai, ennek ellenére szépen mozgott a ringben.

A második menetben egy testütést követően véget ért a mérkőzés, a tarjáni hagyta el vesztesen a mérkőzést.

Bár egri színekben, de salgótarjáni gyökerekkel lépett­ szorítóba az ifista Danyi ­Dániel (60 kg).

Mindkét meccsét megnyerte a tornán, a döntőben egy svédet vert meg.

A nagyobb hír viszont az, hogy augusztusban ő is a magyar színeket képviselheti majd a Duna Arénában megrendezendő korosztályos világbajnokságon.

Kiemelt fotónkon: A salgótarjáni versenyzők Botos Tibor edzővel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában