Labdarúgás

2018.07.18. 11:55

Gyászol az SBTC családja – ünnepnek tartotta az NB I-es meccseket

Elhunyt Vertig József.

Cs. B.

Gecse Ferencet, Horváth Ferencet, Jeck Ferencet, Magyar Lajost, Miklós Józsefet, Szoó Józsefet és Toldi Miklóst követően immár Vertig József is távozott azok közül, akik az SBTC színeiben bronzérmet szereztek a Nemzeti Bajnokság első vonalában, s a legnagyobb sikert érték el az 1920-ban alakult, csaknem százéves futballklub történetében. Ráadásul a remek – utánpótlás-válogatott – bal oldali védőjátékos egyike volt azoknak, akik a Stécé számára rendkívül sikeres, 1971/72-es bajnokság valamennyi mérkőzésén pályára léptek.

Vertig József 1945. január 9-én született Miskolcon és ugyanott hunyt is el a minap, július 10-én. 1966-tól élt Salgótarjánban, az MVSC-től igazolta le az SBTC. 1975-ig 230 NB I.-es meccset játszott fekete-fehérben. Egy gól fűződik a nevéhez, amelyet 1971 őszén az Eger ellen szerzett. Bezzeg az ellenfelek jobb oldali támadói nem kedvelték a szigorú balhátvédet, aki sok támadást már csírájában elfojtott. Valamennyi NB I.-es mérkőzés ünnep volt számára, és mindenkit – akivel együtt szerepelt – kedves játékostársának ­tartott.

Az utóbbi években nehéz anyagi körülmények között élt, fokozatosan romlott egészségi állapota. Borsodból érkezett Nógrádba és élete végén ugyanoda tért is vissza. Hamvait július 20-án, pénteken, 12 órakor a miskolci Szent Péter kapui köztemetőben helyezik örök nyugalomba. Az SBTC osztozik a szűkebb család gyászában és kegyelettel megőrzi volt játékosa emlékét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában