Tanácskozás

2025.06.05. 09:39

Közgyűlést tartott az SBTC

Nemrég közgyűlést tartott a nagy múltú, 1920-ban alakult salgótarjáni egyesület. Az SBTC jövőjét érintő döntések is születtek.

A Nógrád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központban megtartott összejövetelen a határozatképesség megállapítása, illetve az esemény tisztségviselőinek megválasztását követően új tagok felvételére került sor, majd a jelenlévők meghallgatták, megvitatták és elfogadták a 11 tagú elnökség nevében Babják János által előterjesztett pénzügyi beszámolót, illetve tervet és néhány helyen módosították az SBTC alapszabályát. 

Több témát is érintett az SBTC közgyűlése
Több témát is érintett az SBTC közgyűlése
Forrás: Beküldött fotó

A támogatásból, pályázatokból, tagdíjakból és egyedi adományokból működő egyesület 105 éve tekinthető jogfolytonosnak. A korábban sikert sikerre halmozó klubnak jelenleg nem kevesebb, mint másfél tucat szakosztálya van. Az NB II-ben szerepel a felnőtt női röplabda csapat és e sportágban működnek utánpótlás gárdák is. A további szakosztályok a következők: asztalitenisz, atlétika, futsal, íjászat, judo, karate, lábtenisz, ökölvívása, úszás, sakk, sífutás, strandröplabda, strandkézilabda, tájékozódási futás és triatlon. 

Sikeres SBTC-sek

Az elért kiemelkedő sikerek élére a salgótarjáni cselgáncsozó, Sirkó Dalma országos ifjúsági magyar bajnoki címe kívánkozik, aki tavaly és idén sem talált legyőzőre. Nemrég lett magyar bajnok a speciális kategóriában érdekelt másik judoka, Papp Lilla is, aki egyszersmind válogatott sportoló is. A megfogalmazott tervek között egy SBTC-iroda létrehozása is szerepel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában