2025.06.21. 19:25
Három évtizede az NB I-ért játszottak a salgótarjáni focisták – videókkal
Néhány napja az SBTC búcsúzott az NB III-tól, három évtizede viszont mindenki a fekete-fehérekre figyelt. 1995-ben ezekben a napokban igazi focilázban égett Salgótarján.
Az SBTC labdarúgócsapatának jelenleg az NB III-ban sincs maradása, harminc évvel ezelőtt viszont arra is esélye volt a salgótarjáni gárdának, hogy a legmagasabb osztályban szerepelhessen. A második vonalban osztályozós helyen zárt, így 1995 júniusának végén, júliusának elején oda-visszavágós osztályozót vívhatott a Parmalat FC-vel.

Forrás: NMH-archívum
Az első mérkőzést Salgótarjánban, 4500 néző előtt játszották. Az összecsapást a legendás játékvezető, Puhl Sándor vezette, de a székesfehérváriak között is számos nagy név szerepelt. A Parmalat egygólos előnnyel zárta az odavágót, Horváth Ferenc a második játékrész elején talált be.
„Igazi fociünnepre készült Salgótarján. Valóságos zarándoklás indult meg délután a tóstrandi pálya felé, ahol talán még ennyi néző nem is szorongott. Az ülőhelyek hamar megteltek, így sokan a fák közé szorultak” – olvasható a Nógrád Megyei Hírlap tudósításában.
NB I-es osztályozó, első mérkőzés: SBTC – Parmalat FC 0–1 (0–0)
Salgótarján, Tóstrand, 4500 néző. Vezette: Puhl (Szilágyi, Nyilas).
SBTC: Rácz – Kajli (Lenkey), Sági, Gyetvai, Homann – Lajkovics, Rósa, Oláh B. (Forgó), Stark – Baranyi, Novák. Edző: B. Kovács Zoltán.
Parmalat: Disztl P. – Keresztúri - Toldi, Lőrincz, Bekő - Dubecz, Zimmermann, Dvéri – Kuntics, Horváth F. (Fodor), Puhalak (Tóth M.). Edző: Szabó Károly.
Góllövő: Horváth Ferenc.
A visszavágóban reménykedett a Salgótarján
A visszavágót a televízió is közvetítette. Az első negyedóra után hazai pályán is megszerezte a vezetést a Parmalat FC, majd Rósa egyenlített. A nógrádi álmok a 91. percben oszlottak szét teljesen, amikor a székesfehérváriak újra betaláltak.
NB I-es osztályozó, második mérkőzés: Parmalat FC-SBTC 2-1 (1-0)
Székesfehérvár, 3000 néző, v.: Vágner (Márton, Nagy).
Parmalat: Disztl P. - Keresztúri - Toldi, Lőrincz, Bekö - Du- becz, Dvéri, Zimmermann, Puhalek - Kuntics, Horváth F. Edző: Szabó Károly.
SBTC: Rácz - Kajli, Sági, Gyetvai, Homann - Lajkovics, Rósa, Oláh B., Stark - Baranyi, Novák. Edző: B. Kovács Zoltán. Gl.: Keresztúri, Fodor illetve Rósa.
Ezeket is ajánljuk:

Liturgikus elemek tették felemelőbbé a végzősök búcsúját Kisterenyén (fotók, videó)