Teljesítménytúra

2025.05.08. 14:12

Jó szerepeltek a nógrádiak a Mátrabércen

Sok nógrádi futott a Mátrában nemrég. A korábbi Mátrabérc teljesítménytúrát követően az elmúlt hét végén lehetőség nyílt arra, hogy a megmérettetés három túratávját kissé eltérő útvonalon a részvevők futva teljesítsék.

A szervezők a leghosszabb, Mátrabérc távot – hasonlóan a gyalogos teljesítménytúrához – Sirok-Kőkútpusztáról rajtoltatták el, hogy ezt követően a versenyzők az ország tetejére, Kékestetőre felfutva, Galyatető, Mátrakeresztes és a Muzsla csúcsa után, 54,2 kilométer megtételét követően Szurdokpüspökiben érjenek célba. A rövidebb, Muzsla 27,2, illetve Tilalmas 9,2 kilométeres táv teljesítésére nevezettek Szurdokpüspökiből rajtoltak és ide is érkeztek vissza.

Dr. Lukács Tünde is jól szerepelt a Mátrabércen
Dr. Lukács Tünde is jól szerepelt a Mátrabércen
Forrás: Beküldött fotó

A mátrai esemény, melynek ismét Szurdokpüspöki adott otthont, igencsak felkeltette a külföldi részvevők érdeklődését. A trails versenyen a hazaiakon kívül Franciaország, Hollandia, Japán, Kína, Lengyelország, Litvánia, Németország, Románia, Szlovákia, és Ukrajna is képviseltette magát. A 350 részvevőket – a nem kis szintkülönbségeket is igénylő távokon – az abszolút elsőségek mellett korosztályonként is értékelték. 

A nagyrészt erdei turistautakon kijelölt versenypályákon a vármegyénkből indult részvevők közül a leghosszabb távon a balassagyarmati Ibrányi Attila abszolútban a negyedik, korosztályában pedig a második helyen végzett. Rövidtávon (Tilalmas) a somoskőujfalui Mátrai Márk korosztályában a második legjobb időt teljesítette.

Mátrabérc abszolút eredmények 

(Zárójelben az életkori korosztályos helyezések.)

Mátrabérc trails (54,2 km, 175 induló): 4. (2.) Ibrányi Attila (Balassagyarmat) 6;16:39 óra … 49.(8.) Szabó Sándor (Balassagyarmat) 8;01:12 … 75. (15.) Balázs Kornél (Nógrád) 8;29:03.
Muzsla trails (27,2 km, 113): 14. (4.) Oravecz Szabolcs (Jobbágyi) 3;00:17 … 64. (18.) Szabó Norbert (Salgótarján) 4;01:39 … 87-88. (4.) Dr. Hegedűs Kinga (Salgótarján) és (23.) Dr. Hegedűs István (Karancslapujtő) 4;43:24.
Tilalmas trails (9,2 km, 59): 8. (2.) Mátrai Márk (Somoskőújfalu) 53:01 … 24. (5.) Dr. Lukács Tünde (Karancslapujtő) 1;06:05 … 31. (5.) Holeczné Horváth Mária (Szurdokpüspöki) 1;09:57.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában