Ökölvívás

2025.04.24. 10:49

Holyfield szeme láttára lehet bajnok a salgótarjáni bunyós

A salgótarjáni Kőrös Attila bajnoki címmecset vív szombaton. Evander Holyfield is a helyszínről követi majd az eseményeket.

Holyfield szeme láttára lehet bajnok a salgótarjáni bunyós

Kőrös Attila (balról a második) felkészült a címmecsre

Forrás: Beküldött fotó

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség Hivatásos Tagozatának közösségi oldalán számoltak be arról, hogy szombaton a New School Promotion Budapesten, a Folyondár utcai sportcsarnokban rendezi az idei első nagyszabású gálát, ahol a magyar-bajnoki címmérkőzést is láthat majd a közönség a salgótarjáni Kőrös Attila és Szabó Szabolcs között. Mindezt Evander Holyfield szeme láttára.

KOVÁCS István; HOLYFIELD, Evander
Evander Holyfield (balra) gyakori vendég Magyarországon
Forrás: MTI

A bejegyzésből ugyanis kiderül, hogy a gála díszvendége a vitathatatlan félnehézsúlyú világbajnok Dimitri Bivol lesz, míg Evander Holyfield – köszönhetően legutóbbi kellemes tapasztalatainak – ezúttal magánemberként, magánútját megszakítva vesz részt a budapesti gálán.

Holyfield is izgulhat szombaton

A Klub Sese ökölvívójának, Kőrös Attilának tavaly télen is lehetősége volt a magyar bajnoki öv megszerzésére. Az utólag az év profi meccsének aposztrofált összecsapás tíz menetes kőkemény bunyót hozott, a bírók végül döntetlent hirdettek, így üres maradt a trón. 

„Azóta számítottunk rá, hogy mind a nézők, mind pedig a szövetség szeretne visszavágót. Ezért folyamatosan készültünk, új technikák elsajátítása mellett rengeteg erőnléti és állóképességi munkát végeztünk” – mesélte Oláh Gergő, Attila edzője.

A tréner azt is elmondta, hogy bár voltak sérülések a felkészülés alatt, de túl vannak minden nehézségen. 

„Kőrös nagyon jó formában van, nála jobban még senki nem akarta ezt az övet. Testben, fejben és lélekben is elértük azt, hogy szombaton Attila keze lendüljön a magasba és a derekán a bajnoki öv tartsa a nadrágot” – vázolta a célokat az edző.
Attila bizonyítani szeretne magának, hogy még rengeteg mindenre képes. De nem csak maga miatt csinálja, hanem a családjáért, az edzőjéért, a barátaiért és nem utolsó sorban Salgótarjánért.

„Büszke vagyok rá, büszke vagyok az edzéseken, büszke leszek szombaton” – foglalta össze Oláh Gergő. A gálát a Sport1 TV szombat este 20 órától közvetíti!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában