2025.04.22. 19:30
Az aranyéremre is van még esélye a Talent csapatának
A második és harmadik helyezett csapat kezében van a Talent 2019 SE csapatának aranyérme.
A Talent 2019 SE csapata első helyen áll pillanatnyilag a Férfi Futsal NB III. osztály, Északi csoportjának bajnokságában. A balassagyarmati együttes már minden mérkőzését lejátszotta, amelyet követően a második helyezettnél kettővel, míg a harmadiktól öt ponttal lógott meg. Igen, de a két említett gárda holnap este egymás ellen játszik, amely a második Csömöri KSK gárdájának az utolsó, míg a harmadik Todor Teamnek az utolsó előtti összecsapása lesz.
Matematikailag, ha holnap döntetlent játszik a két csapat, akkor biztosan első helyen végeznek a gyarmatiak, ha a Csömör nyer, akkor második, míg ha a Todor diadalmaskodik, akkor még az első helyre is marad továbbra esély, ha nem is túl nagy.
A bajnokságban két salgótarjáni együttes is elindult, de az SVSE visszalépett a szezon folyamán, míg a Salgó FC csapata a hatodik helyen végzett.