2025.03.08. 10:37
Az egész világgal megismertette Salgótarján nevét a születésnapos sportvezető
Labdarúgónak készült, mégis vidékbajnokságot nyert ugró lett belőle. Később edzőként, majd szakosztály- és sportvezetőként tevékenykedett, valamint ő volt a kitalálója, majd versenyigazgatója megyénk egyik, ha nem a legnagyobb publicitású és népszerűségű sportrendezvénynek, az Ugrógálának. Angyal János március 8-án ünnepli 78. születésnapját, korábbi beszélgetésünkkel tisztelgünk pályafutása előtt.
– 1947. március 8-án, nőnapon születtem Somoskőújfalun – kezdte Angyal János. – A házunk ötven méterre volt az óvodától és az iskolától is, az ott eltöltött évekre ma is szívesen emlékszem vissza. Gyermekkorom szabadidejét a szemközti kastélykertben töltöttem, volt, amikor reggeltől estig fociztunk. Labdarúgónak készültem, Kocsis Sanyi volt a kedvencem, még a hajamat is úgy fésültem, ahogy ő.
– Hogy került a képbe az atlétika?
– Az 1960-as római olimpiáról szóló közvetítést hallgatva megérintett az atlétika szele. Történt ugyanis, hogy a férfi magasugrás legbiztosabb esélyesét, a 222 centiméterrel világcsúcstartó amerikai John Thomast meglepetésre legyőzte a grúz Savlakadze és a még csak 18 éves Brumel is. Még másnap kipróbáltam, hogy én mekkora magasságot tudok átugrani. A kertünkben két napraforgószárba öt centinként szögeket szúrtam – ezek voltak az állványok – és a harmadik napraforgószárat keresztbe téve megvolt a léc is. Az első próbálkozásom során 13 évesen, kezdetleges átlépő technikával átugrottam a 120 centit, „alig” egy méterrel elmaradva az akkori világrekordtól. A „sikeren” felbuzdulva elolvastam mindent, ami a magasugrással kapcsolatban a kezembe került, és a kertben folytattam az edzéseimet.
– Mi történt, miután hazaérkezett a katonaságból?
– 1968-ban, leszerelésem után már az SKSE-nél folytattam pályafutásomat és az Acélgyárban dolgoztam műszaki rajzolóként. Ebben az évben a mexikói olimpián az amerikai Dick Fosbury forradalmian új stílussal – a flopp technikával, azaz háttal a léc fölött – győzött magasugrásban. Az új stílus rohamosan terjedt itthon is, de nekem már nem sikerült igazán elsajátítani.
– A legnagyobb sikereit mégis hármasugróként érte el. Hogyan jött a váltás?
– Ekkor már Szepesi Antal volt az edzőm, az ő tanácsára és irányításával elkezdtem tanulgatni a hármasugrás technikáját, Bolyki István nyomdokain. A váltást sikeresnek mondhatom, hiszen Nógrád megyében elsőnek jutottam túl a 15 méteren. Komlón nyertem vidékbajnokságot, többször voltam dobogós, míg az országos bajnokságok döntőinek állandó résztvevője voltam. Egyéni csúcsom, a 15,32 méter (1974. 09. 12., Salgótarján – a szerk.) itthon még ma is jó eredménynek számít. Abban az időben kiváló hármas ugróink voltak – Kalocsai, Cziffra, Ivanov és Katona személyében –, ezért úgy döntöttem, hogy inkább az edzői pályát választom.
Angyal János edzőként is sikeres volt
– Ezen a pályán is maradandót sikerült alkotnia.
– Elvégeztem a TF-et és 1974-től 1989 végéig az SKSE, későbbi nevén az STC vezetőedzője voltam, főfoglalkozásban. Csodálatos évek voltak, kiváló kollégákkal, nagyszerű versenyzőkkel figyelemre méltó eredményeket értünk el. Konditermet építettünk a madárházból, futófolyosót előbb fóliasátorból, majd könnyűszerkezetes elemekből az országban elsőként beépített fotocellás időmérővel és felújítottuk a salakos futópályánkat is. A gyerekekkel együtt több mint 250 atlétánk volt, bekerültünk az ország húsz legjobb szakosztálya közé, több mint 200 egyesület között! Nagy megbecsülésnek éreztem, hogy többször is beválasztottak a MASZ elnökségébe és helyet kaptam az 1998-as budapesti Eb, valamint a 2004-es vb szervezőbizottságában. Az elnökségi tagságról több mint 15 év után, megbecsülve köszöntem el.
– Mivel foglalkozott ezt követően?
– Miután az SKSE-nél megszűnt a főállásom, 1990-ben családi vállalkozásként kft-t alapítottunk, ami azóta is működik, kisebb-nagyobb sikerrel. Az általunk gyártott magasugrólécek elnyerték több világverseny hivatalos sportszere minősítését és World Athletics certificate-t. Cégünket 2008-ban az Országházban kitüntették a trolibusz áramszedőrúd innovációjáért a Magyar Innovációs Nagydíj pályázaton. Budapesten, Debrecenben, a svéd Landskronában és már Pekingben is láthatók áramszedőink a trolikon.
Fogalom lett az Ugrógála
– Térjünk ki akkor a sporttörténeti jelentőséggel bíró Ugrógálára és elevenítsünk fel pár adatot, amire méltán lehet büszke!
– A 23 alkalommal megrendezett gálán 5 földrész 36 ország atlétái vettek részt, köztük 15 olimpiai és világbajnok. A kiváló atléták eredményeikkel felejthetetlenné tették szereplésüket, de a szívem mélyén nagyon örültem a magyar versenyzők sikereinek is. 1998 után a főtérről Somoskőbe költöztünk és 1999-ben a 700 éves vár alatt világszínvonalú műanyagpályát építettünk. 2001-ben itt búcsúzott az aktív versenyzéstől Sotomayor és 2006-ban itt érte el 203 centis világraszóló eredményét Blanka Vlasic. Az alig 300 lakost számláló Somoskő neve és a somoskői vár fotója Vlasic-csal bejárta a világot. A WA honlapján a 2006-os világranglistán az első három sorrendje női magasugrásban ma is ez látható:
- Kajsa Bergqvist (svéd, London 07.28.) 205 cm.
- Venelina Veneva (bolgár, Zürich, 08.18.) 204.
- Blanka Vlasic (horvát, Somoskő, 07.01.) 203.
A WA 213 tagországában ilyen világvárosok között olvashatjuk Somoskő nevét. Természetesen arra törekedtem, hogy az atlétika mellett egyéb látványosságok is legyenek. Jól emlékszem, hogy mekkora tömeg volt 1997-ben a főtéren, amikor a Sotomayor-Austin csúcstalálkozó után – melyet még Zürich sem tudott összehozni – először rendeztem tűzijátékot a városközpontban a Karancs Szállóról és görögtűzzel a József Attila Művelődési Központról. Nagyon sokan látták 2000-ben az egyedülálló millenniumi iker tűzijátékot a Somoskői és a Salgói várról. Maradandó élményt nyújtott az NBA kosaras, Jabbar főtéri bemutatója az Ugrógála előtt, vagy Besenyei Péter műrepülő világbajnok akrobatikus repülései a Somoskői vár felett.
– A fő térről nem véletlenül pont Somoskőre költözött a gála, hisz szívügyének tekinti szűkebb szülőföldjét.
– A Somoskői Váralja Egyesület elnökeként és két cikluson keresztül Salgótarján Város önkormányzati képviselőjeként alázattal igyekeztem szolgálni választó körzetemet. Kezdeményezésemre 1998-ban Somoskőben a rendkívül elhanyagolt Petőfi emlékparkot közös összefogással újítottuk fel. Somosiként a családom személyesen megélte az 1920-as Trianoni elszakítást, édesanyám három és fél évig szlovákul tanult, a – még nagyapám is építette – somosi iskolában. A visszacsatolás 75. évfordulóján, 1999. február 15-én hosszú évek hallgatását megtörve a Somoskői várat magyar oldalról kezdeményezésemre egy napra megnyitottuk, majd később hosszas levelezésünk eredményeként, még az EU tagságot megelőzve, 2001 augusztusa óta a Somoskői vár magyar oldalról is látogatható. Somoskőújfalun és Somoskőn is e nap emlékére emlékművet helyeztünk el és mára február 15. a Hazatérés Napja méltó ünnepünkké vált. Salgóbányán Zenthe Ferenc emlékpark létrehozását kezdeményeztem és támogattam.
