2025.02.04. 16:30
Élete a nógrádi foci! A szakma is elismerte kiemelkedő sikereit
A Magyar Labdarúgó Szövetség Nógrád Vármegyei Igazgatóságának Társadalmi Elnöksége több évtizedes munkájuk elismeréseként Nógrád Vármegye Labdarúgásáért Díjat adományozott három kollégájának, akik sokat tettek a nógrádi labdarúgásért. A versenybizottság elnöke is átvette az elismerését.
Mint azt korábban közöltük olvasóinkkal, az MLSZ Nógrád Vármegyei Igazgatóságának Társadalmi Elnöksége év végi kitüntetést adott át Gaál Endrének és Kanyó Ferencnek, a több évtizedes munkájuk elismeréseként. Az említett sportvezetők mellett, a versenybizottság elnökét, Fodor Ernőt is díjazták, de egyéb elfoglaltságai miatt, csupán később vette át a neki járó elismerést. Az idei díjazottak kivétel nélkül hosszú évtizedeket töltöttek el a vármegyei labdarúgás szolgálatában, így okkal kapták meg a Nógrád Vármegye Labdarúgásáért Díjat.

Fotó: Beküldött
Megérdemelt elismerést vehettek át
Fodor Ernő 1970-től tíz évig a Sportkör Karancsberény igazolt labdarúgója volt, majd 2001 júliusa és 2006 áprilisa között az egyesület labdarúgócsapatának szakosztályvezetői feladatait látta el. A megyei labdarúgó szövetség munkájában 2007. január 1-től vesz részt a Versenybizottság tagjaként, majd 2008 januárjától napjainkig annak elnökeként végzi elhivatottan a munkáját.
A szakember elsődleges fontosságot tulajdonít a szabályok betartásának, illetve betartatásának, valamint a sportszervezetekkel és a sportvezetőkkel való korrekt munkakapcsolat kialakításának. Gaál Endre három évtizede, 1993-ban kezdte meg munkáját az amatőr futball irányításában. Kezdetektől fogva a szövetség, majd a régió titkári feladatainak ellátására lett felkérve, amelyet örömmel fogadott és látott el, az egyesületek megelégedésére.Jelenleg szövetségi ellenőrként van jelen a vármegyei labdarúgásban.
Kanyó Ferenc már több, mint négy évtizede, 1981-től dolgozik a vármegye amatőr labdarúgásáért. Előbb a balassagyarmati járási, majd a városi labdarúgó szövetség elnöki tisztjét látta el, valamint tagja volt a megyei társadalmi elnökségnek is. Később a nyugat-nógrádi régió vezetőjeként vett részt a labdarúgás szervezésében és irányításában. Jelenleg is a vármegyei Versenybizottság tagjaként segíti az igazgatóság munkáját.