2025.01.24. 10:53
Székesfehérvárra látogat a Salgóbátony
Szombaton 12 órától, Székesfehérváron folytatja szereplését a Szuperligában a Salgóbátony TK csapata.
Ahogy arról a Salgóbátony TK közösségi oldalán beszámoltak, a hosszúra nyúlt téli pihenő után a nógrádiak már nagyon várják, hogy ott folytassuk, ahol Répcelakon abbahagyták.
„Tudjuk, hogy kiemelten fontos találkozó elé nézünk, ennek szellemében készültünk a holtszezonban. Nem titkoltan a győzelemért kelünk útra, egy kiélezett mérkőzésre van kilátás. Sérülések, hiányzások nem gátolják a csapatot. Kissé felemás, csalóka az őszi tabella, hiszen 9 idegenbeli mérkőzéssel jelentős hátrányban van a Köfém csapata” – olvasható a posztban. Ősszel Bátonyterenyén 4–4-es döntetlent játszottak egymással a csapatok.
Szuperliga, 10. forduló:
Köfém SC – Salgóbátony TK
Székesfehérvár, szombat 13 óra.
A bejegyzésből kiderül, hogy eredményes felkészülésen van túl a klub második számú csapata is. A célok elérése érdekében a győzelem reményében kelnek útra a tekézők Sajóbábonyba. A somosiak pedig hazai pályán folytatják.
NB II., Keleti csoport, 10. forduló:
Somosi TK – Chinoin SC
Somoskőújfalu, szombat 10 óra.
Sajóbábonyi VTE – Salgóbátony TK II.
Sajóbábony, vasárnap 10 óra.