2025.01.06. 09:46
Nem sikerült a revans, vereséggel kezdte az új évet az SKSE (fotók, videó)
Debrecenben kezdte (nem túl jól) a szezont a Salgótarján, akkor egy 22 pontos vereség lett a vége az összecsapásnak. 2025 első meccsén szintén a hajdúsági csapattal hozta össze a sors az SKSE gárdáját.
A kéthetes ünnepi szünetet követően újra útjára indult a labda, elindítva ezzel a Piros csoportos bajnokság második felvonását. Az SKSE felemásan zárta az évet, nem várt vereségek mellett bravúrgyőzelmeket is feltett a táblára a csapat, így a pontvadászat második körét rájátszást érő helyről (8.) várhatták Kalassaiék.

Fotó: Sz. P. / Forrás: Nool.hu
A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, de a viszonylag gyenge iramú első felvonásban sikerült Hargitaiéknak tartani a lépést ellenfelükkel. Egy hatpontos hátrányt a negyed végére sikerült lefelezni a hazaiaknak, így a kevés pontos negyedet végül hozták a vendégek. (16-19)
A folytatásban egy sebességi fokozattal feljebb kapcsoltak ugyan a csapatok, de a kiegyenlített erőviszonyok mellett is maradt a fej-fej melletti játék. Két ponttal ezt a játékrészt is megnyerték a vendégek, de ezzel még semmi sem dőlt el. (36-41)
SKSE vereség 2025 első meccsén
Fotók: SzPÚj játékos is pályára lépett az SKSE idei első összecsapásán
A nagyszünetet követően a Debrecen jobban kapta el a folytatást. A hazaiak kisebb megingását kihasználva a negyed közepére már kétszámjegyű vendégvezetést mutatott a kijelző. Szerencsére a harmadik 10 perc végére ezt sikerült ledolgozni, így egy teljesen nyílt sisakos utolsó felvonásra maradt a döntés. Ebben a játékrészben kapott lehetőséget a hazaiak új igazolása, Glatz Soma is, aki aztán gyors négy ponttal meg is hálálta edzője bizalmát. (52-53)
A tét súlya érezhetően mindkét csapat játékára rányomta bélyegét. A sok hibával tüzdelt első percek játéka után újra a vendégek építettek ki egy kisebb előnyt, amit aztán Ormaiék újfent csak ledolgoztak. Sőt… A 38. percben – a mérkőzésen először – már hazai előny volt, de ezt a DEAC viszonylag gyorsan egalizálta. Három másodperccel a vége előtt viszont Charlton középtávoli dobása a gyűrű tövéről kifelé pattant, ez pedig meg is pecsételte a hazaiak sorsát.
A mutatott játék alapján mindkét együttes megérdemelte volna a győzelmet, ám ezen a szomorkás vasárnap esti salgótarjáni összecsapáson – egy kicsit talán köszönhetően Fortuna istenasszonyának is – ezúttal az akadémiai csapatnak jött ki jobban a lépés.
NB I/B, Piros-csoport, 14. forduló:
Salgótarjáni KSE – Debreceni EAC U23 70-71 (16-19, 20-22, 16-12, 18-18)
Salgótarján: Karanfilovszki 1, Cserényi Martin, Kalassai 12, Hargitai 17/12, Ormai 7. Csere: Charlton 11/3, Kazy 14/9, Cserényi Marcell 4, Glatz 4, Prodanovics. Edző: Dániel Péter. DEAC U23: Varga S. 9/9, Hőgye 13/9, Neuwirth 14/6, Flasár B. 15/3, Kovács Á. 10. Csere: Balázsi Á. 5/3, Hegedüs B. 2, Várszegi 3/3, Czermann. Edző: Pethő Ákos.
Dániel Péter: – Már a mérkőzés elején érezhető volt, hogy itt egyik csapat sem fog nagy különbséggel nyerni. Folyamatosan fej-fej mellett haladtunk, nagyrészt a DEAC vezetett, de a félidőben is egálközeli volt az eredmény. A harmadik negyedben kifogtunk egy rosszabb periódust, ám arra jól tudtunk reagálni, és visszahoztuk magunkat a meccsbe, a negyedik játékrész második felében pedig volt egy pont, amikor úgy éreztem, hogy akár át is billenthetjük a momentumot a saját oldalunkra. Ekkor egymás után több jó helyzetet is kidolgoztunk, sajnos azonban ezeket nem tudtuk kosárra váltani, az egylabdás végjátékból pedig ezúttal ellenfelünk jött ki jobban.
Nool.hu videó
- Ez ám a piac! Gyorsan megteltek a kosarak minden jóval Balassagyarmaton – fotókkal, videóval
- Nem semmi, mennyi kocsonya! Ebben a nógrádi faluban jól tudják a titkát! – fotókkal, videóval
- Ráadás a négyzeten, izgalom a köbön – az SKSE továbbra sem találta a fogást a kék cápákon – videóval
- Visszavágna a nyírségieknek az SKSE (videó)
- Hogy igazolhatott Doncic a Lakers-be? Az SKSE kosarasai sem értik! (videó)