Floorball

2025.01.27. 10:30

Diákolimpiai döntőt nyertek a balassagyarmati fiatalok

Hatalmas bravúrt értek el a balassagyarmati diákok. A Dózsa György Általános Iskola floorballozói Mélykúton megnyerték az országos diákolimpiai döntőt.

Mélykúton három napon át mérkőzött meg az összes korosztály floorballban, összesen 720 versenyzővel, a Bács-Kiskun Vármegyei Diák- és Szabadidősport Egyesület rendezésében. A torna után rekord nevezőszámot könyvelhettek el, majdnem ezer csapat indult el a versenyen, közülük pedig a legjobb 8-8 csapat jutott be az országos döntőbe, így a Dózsa is. 

A balassagyarmati Dózsa csapata nyerte a döntőt
A balassagyarmati Dózsa csapata nyerte a döntőt
Forrás: Facebook

A Dózsa III. korcsoportos lányai a csoportmérkőzéseken csupán egy győzelmet és két döntetlent szereztek, így a második helyen jutottak tovább. A helyosztókon aztán kinyílt a gólzsák, hiszen az elődöntőben hatot vágtak a fővárosi riválisuknak, majd Csábi Szilárd tanítványai a döntőben 3–1-re diadalmaskodtak a paksiak fölött. A diákolimpiai bajnoki cím mellett Baranyi Zarát a torna legjobb játékosai közé is beválogatták.

Veretlenül nyert a Dózsa

Eredmények, III. korcsoportos lányok. 
Csoportmérkőzések, A-csoport: Mélykút, Szent Tamás – Balassagyarmat, Dózsa 1–2, Dózsa – Székesfehérvár, Ciszterci 2–2, Dózsa – Komárom, Szőnyi Bozsik 3–3. Elődöntő: Budapest, Vajda – Dózsa 3–6. Döntő: Paks, Deák – Dózsa 1–3.
Végeredmény (8 csapat): 1. Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola, 2. Paksi Deák Ferenc Általános Iskola, 3. Szőnyi Bozsik József Általános Iskola, Komárom. 
Legjobb játékos: Baranyi Zara (Dózsa).

A csapat tagjai voltak: Csábi Csenge, Klacsó Léna, Csabai Hanna, Baranyi Zara, Hustyava Hanna.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában