2025.01.23. 13:09
A győzelem reményében utazik az SKSE
Veszélyes ellenfél, nehéznek ígérkező mérkőzés vár a salgótarjániakra Székesfehérváron.
Az SKSE honlapja szerint Dániel Péter csapata a bajnokság tizenhetedik fordulójában a rutinos klasszisokat és fiatal tehetségeket egyaránt felvonultató Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia (11., 4-10) vendégeként lép pályára. Ősszel a salgótarjániak hazai pályán magabiztosan múlták felül a fehérváriakat. A székesfehérvári MKOSZ Edzőközpontban pénteken este hét órakor kezdődő összecsapás kapcsán a vezetőedző a klub honlapjának nyilatkozott.
„Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen nagyon veszélyes társaságról beszélünk, akik hazai környezetben győztek már le bajnokesélyes riválist is. Ismerjük ellenfelünket, hiszen már játszottunk is ellenük. Természetesen a győzelemért utazunk pénteken Fehérvárra” – nyilatkozta Dániel Péter.