Labdarúgás

2024.12.26. 12:58

Dobogóról várja a tavaszi folytatást a Mohora csapata

Az Unicum FC Mohora csapata a harmadik helyről várja a vármegyei I. osztály pontvadászatának folytatását, egy pont távolságra a listavezető mögött.

Az Unicum FC Mohora csapata felemás teljesítménnyel rajtolt el ősszel a bajnokságban, hiszen az első öt fordulóban két vereség mellett, egy döntetlent és két győzelmet könyvelhetett el. Ezt követően viszont szinte szárnyaltak, hiszen hét összecsapást nyertek meg zsinórban, amelynek eredményeképp azonos pontszámmal, csupán gólkülönbséggel szorulnak a dobogó harmadik fokára a Vizslás mögött, míg a listavezető Karancslapujtő is csak egy bajnoki ponttal megelőzve riválisait áll az élen. A csapat vezetőedzőjével, Baranyi Tiborral beszélgettünk.

Az Unicum FC Mohora csapata a  IX. Nógrádifutball-ReklámPress Kispályás Szuperkupa Döntőjén is pályára lépett
Az Unicum FC Mohora csapata a  IX. Nógrádifutball-ReklámPress Kispályás Szuperkupa Döntőjén is pályára lépett
Forrás: nogradifutball.hu

Az ősz végén hét mérkőzést nyert zsinórban a Mohora csapata

– Mennyire elégedett az őszi szezonban mutatott játékukkal, valamint ezek fényében értékelné a csapat teljesítményét?
– Maximálisan elégedett vagyok a mutatott játékunkkal, míg a teljesítménnyel szintén, hiszen jelenlegi helyzetünkben fantasztikus eredmény a dobogó legalsó fokán állni azonos pontszámmal a második helyezettel, valamint egy bajnoki egységgel elmaradni az éllovastól.

– Mikor kezdik meg a téli felkészülést a tavaszi folytatásra és mennyi edzést, valamint felkészülési mérkőzést terveznek?
– Január végén kezdjük meg a felkészülésünket, amelynek programjában heti egy edzés és egy felkészülési mérkőzés lesz, amelyeken próbálunk minél nagyobb létszámban megjelenni és végig csinálni a bajnokság folytatásáig.

– A szünetben várható változás a játékoskeretben? Lesz esetleg távozó vagy érkező labdarúgó?
– A keretünkben nagy változás biztosan nem lesz, hiszen távozóról nem tudok, míg érkező ha lenne is, ilyenkor nagyon nehéz tető alá hozni egy igazolást, hiszen a csapatok beleegyezése is szükséges. Ennek fényében részünkről egyelőre nem tervezünk igazolni.

– A bajnokság folytatásában a Bánk csapata ellen lépnek majd először pályára. Milyen eredménnyel lenne elégedett ezen a találkozón, valamint a pontvadászat végén hányadik helyre várja a csapatát?
– Szeretnénk visszavágni az őszi vereségért, hiszen úgy érzem, akkor a szezon legjobb formáját mutató Bánkot fogtuk ki. Úgy érzem, ez most sem lesz másképp, hiszen a formaidőzítésük által a legnagyobb lendület lesz bennük a nyitómérkőzésen. Az elmúlt összecsapáson ha mezőnyben felénk is billent a mérleg nyelve, a több gólt ők lőtték, amin most szeretnénk változtatni. A végső helyezésünket tekintve az első öt csapat között szeretném látni a csapatunkat a bajnokság végén, azzal elégedettek lehetnénk. Megragadnám a lehetőséget, hogy kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánjak minden sportbarátnak!

Az Unicum FC Mohora csapatának őszi bajnoki mérkőzéseinek hivatalos jegyzőkönyve és a tabella IDE KATTINTVA érhető el! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában