Labdarúgás

2024.12.18. 16:00

Lemondott a Balassagyarmati VSE edzője

A BSE együttese a tizenegyedik helyről várja a vármegyei I. osztály pontvadászatának tavaszi folytatását. A balassagyarmati fiatal gárda, a jövő csapata lehet.

A Balassagyarmati VSE ősszel két mérkőzést tudott megnyerni, amely alkalmával a Héhalom és a Szécsény csapatait fektették két vállra, míg szoros összecsapást játszottak Szügy és a Berkenye ellen. A többi összecsapáson a rutinosabb ellenfelek magabiztosan diadalmaskodtak a „jövő” csapata ellen. A fiatal gárda teljesítményéről id. Mátyás Zsoltot, a csapat vezetőedzőjét kérdeztük, aki lemondott posztjáról, de új trénerrel információink szerint még nem egyezett meg az egyesület.

A Balassagyarmati VSE csapata kétszer diadalmaskodott az őszi szezonban
A Balassagyarmati VSE csapata kétszer diadalmaskodott az őszi szezonban
Fotó: Beküldött

Lemondott a Balassagyarmati VSE csapatának vezetőedzője

– Másfél évvel ezelőtt a BSE Palóc Farkasok utánpótlás vezetőivel, Klinger Attilával, Jelen Istvánnal és Magyar Gáborral úgy gondoltuk, hogy újra élesszük a BSE felnőtt csapatát. – kezdte id. Mátyás Zsolt vezetőedző. – Gyakorlatilag egy igazolt felnőtt játékosa sem volt a klubnak, így mondható, hogy a nulláról indultunk. Az Nb3-as visszalépés után a szabályok értelmében a vármegyei másodosztályba kaptunk besorolást. Neki vágtunk az utánpótlásból kiöregedett játékosainkkal és az U19-es csapatunkkal. Mondhatni jól sikerült a szezon, hiszen magabiztosan a második helyen végeztünk egy jó erőkből álló Vizslás mögött. Szerettük volna egybetartani a csapatot, de sajnos nem vagyunk versenyképesek anyagilag, így voltak távozóink és voltak, akik sérülés miatt hagyták abba ifj. Mátyás Zsolt és Farkas Szabolcs személyében. Minden nehézség ellenére úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk a vármegyei első osztályt a következő szezonban. Célunk továbbra is az volt, hogy a saját nevelésű és az utánpótlásban nevelkedő tehetséges játékosokat beépítsük a felnőtt csapatba, biztosítva ezzel a fejlődésüket. Sem eredményben, sem pedig helyezésben nem gondolkodtunk. Tudom pontosan, hogy ilyen nagy múltú egyesületnek ettől nagyobb célok kellenek, de pillanatnyilag nekünk erre volt lehetőség. Remélem, hogy a jövőben lesz olyan vezetése az egyesületnek, akik majd megoldják, hogy visszakerüljön a helyére klub. Ami a szereplésünket illeti, három ember kivételével először szerepeltek megyei első osztályban a játékosaink. Ebből adódóan hullámzó volt a teljesítményünk, akár egy mérkőzésen belül is. Ez a rutintalanság számlájára írható és ezért nem is marasztalok el senkit sőt, minden játékosom megérdemli a dicséretet. Úgy gondolom, hogy biztatóan fejlődnek a fiataljaink, még ha ez eredményben nem mutatkozott ideáig. Hiszem, hogy ezek a játékosok idővel felnőnek a feladathoz, szereznek kellő rutint a felnőtt futballban és akkor majd eredménnyel is fog párosulni a teljesítményük. Köszönöm mindenkinek, aki valamilyen formában segítette csapatomat. További kérdésedre nem tudok válaszolni a csapattal kapcsolatban, hiszen már nem én irányítom a felnőtt csapatot, hiszen lemondtam a vezetőedzői pozíciómról. – zárta gondolatait a tréner.

A Balassagyarmati VSE csapatának őszi mérkőzéseinek hivatalos jegyzőkönyve és a bajnoki tabella IDE KATTINTVA érhető el!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában